Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock illusztráció

Ultimátumot kaptak a visegrádi országok a kötelező kvótákkal kapcsolatban. A belga miniszterelnök egy lapinterjúban arról beszélt, hogy rövid időn belül mindenképpen át akarják alakítani az unió bevándorlási rendszerét, ha kell, akkor kihagyják a döntésből a V4-eket. Szerinte a V4-ek megtagadják a szolidaritást és a menedékkérők befogadását, és arra utalt, hogy ha ez nem változik, akkor többségi döntéssel leszavazzák őket, és bevezetik a kötelező szétosztást.

Ultimátumot adott a belga miniszterelnök a visegrádi országoknak. Charles Michel egy hétvégi lapinterjúban úgy fogalmazott: nagyon elkötelezett vagyok a dublini rendszer reformja mellett, ez ügyben ultimátumot fogalmaztunk meg a visegrádi országok felé, akik megtagadják a szolidaritást és a migránsok befogadását.

A belga kormányfő kilátásba helyezte, hogy akkor is áterőltetik a kötelező kvótákat, ha nem lesz megegyezés a V4-ekkel. Charles Michel azt mondta: konszenzus híján minősített többséget alkalmazunk, hogy nélkülük hozhassunk döntést.

Nem ez az első alkalom, hogy Brüsszel rá akarja kényszeríteni a kötelező kvótákat azokra az országokra, amelyek nem hajlandóak migránsokat befogadni. Az Európai Bizottság alelnöke már 2016-ban kilátásba helyezte, hogy pénzügyi hozzájárulást kell fizetnie azoknak a tagállamoknak, amelyek nem kívánnak részt venni a menekültek elosztásának rendszerében.

„Minden tagállam köteles lesz szolidaritást mutatni. Ez lehet pénzügyi szolidaritás is. Ha egy tagállam átmenetileg nem fogad menedékkérőket, támogatnia kell azokat, akik ezt megteszik helyette” – mondta korábban Frans Timmermans.

Az áttelepítés nem választható lehetőség – ezt tavaly júniusban mondta Dimitrisz Avramopulosz egy nappal azelőtt, hogy az Európai Bizottság elindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen. Az uniós migrációs biztos akkor kijelentette: néhány hónapon belül szétosztják a bevándorlókat, amelyik tagállam ellenáll, azt megbüntetik.

Cecilia Wikström svéd liberális EP képviselő állandó, felső korlát nélküli betelepítési kvótáról szóló javaslatát tavaly év végén fogadta el az Európai Parlament. A politikus később arra emlékeztette az Európai Parlament képviselőit, hogy migrációs ügyekben többségi döntéssel is hozhatnak határozatot.

Legutóbb két héttel ezelőtt Budapesten tárgyaltak a visegrádi országok miniszterelnökei, akik világossá tették, hogy nem változtatnak álláspontjukon a kötelező kvótákkal kapcsolatban.

Robert Fico visszautasította azokat az unió felől érkező kritikákat, amelyek például a kötelező kvóták elutasítása miatt érték a V4-eket. A szlovák kormányfő úgy fogalmazott: a visegrádi országok Európáért harcolnak, a véleménykülönbség miatt nem tehetnek minket vakvágányra az unióban.

Orbán Viktor a találkozón azt mondta: a migrációs problémákra választ kell adnia Európának. A miniszterelnök kijelentette: Magyarország nem akar bevándorlóország lenni.

A kormányfő kifejtette: azokban a nyugat európai országokban, amelyek bevándorlóországokká váltak, mára párhuzamos társadalmak alakultak ki, romlott a közbiztonság, és egyre gyakoriabb a terrorizmus. Mint mondta: Magyarországnak távol kell magát tartania ettől, és meg kell őriznie a hagyományos életformáját.

híradó.hu