Mint mondta, az új migrációs és menekültügyi paktummal kapcsolatos tárgyalások a megfelelő mederben folynak, az uniós cseh elnökség idején a szolidaritási kérdésben a tanácsban elvi megállapodás született, a soros svéd elnökség pedig most azon dolgozik, hogy jogi keretbe foglalja a megállapodást. Felhívta a figyelmet, hogy a dossziét a belga uniós elnökség kezdetéig, tehát az év végéig le kell zárni. Véleménye szerint az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács addigra képes lesz megállapodni, és az Európai Bizottság is közös állaspontot talál az Európai Parlamenttel.

Hirdetés

Hozzátette, hogy a jogalkotási folyamat rendkívül összetett feladat, mivel az uniós tagállamoknak több ponton eltérő a véleményük, de mindenképpen előremutató, hogy az EU már olyan szinten foglakozik a migráció kérdésével, mint minden más uniós szakpolitikával.

Nancy Faeser német belügyminiszter azt mondta, hogy mélyen elszomorította az olaszországi hajótöréses tragédia, és a szolidaritási mechanizmus keretében Németország támogatni fogja Olaszországot a migránsok befogadásában. Hangsúlyozta azt is, hogy Berlin támogatja a legális migrációt, de az illegálist vissza akarja szorítani, és erről szeretne közös álláspontot kialakítani az uniós tagállamokkal. Mint mondta az új menekültügyi paktum számos részéről már megegyezés született, a dosszié most már csak véglegesítésre vár, amit minél hamarabb, legkésőbb az év végig be kell fejezni. Hangsúlyozta, hogy Németország egymillió ukrajnai menekültet fogadott be, de a nyugat-balkáni útvonal felől is sok menekült érkezett, a migrációs nyomás megnövekedett. „Az új menekültügyi rendszernek olyan igazságos elosztásra alapozva kell működnie, annak érdekében, hogy ne csak bizonyos államok viseljék a terheket” – hívta fel a figyelmet.

Korábban írtuk