A lengyel fővárosba szerdán több tízezer tüntető érkezett, egy részük a kormányfői hivatalnál megtartott, békés gyűlést követően délután a parlament székháza elé vonult. Egyes tüntetők petárdákkal, kövekkel dobálták meg a helyszínre kivonult rendfenntartókat.

Hirdetés

A rendőrség könnygázt és hanggránátokat vetett be, és a jelenlévőket a helyszín elhagyására szólította fel. Bevetésre kész vízágyúk is voltak a helyszínen. A rendőrségi kordonnal ezt követően kiszorították a tüntetőket az egyik mellékutcába, egy csoportjukat pedig körbezárták.

Michal Kolodziejczak mezőgazdasági miniszterhelyettes az X felületen azt írta: a szejm előtt „nem gazdatüntetés, hanem provokáció zajlik”.

Elzbieta Witek, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, a szejm volt elnöke viszont azt jegyezte be: a jelenlegi kormány „mosolygós és boldog” Lengyelországot ígért, ehelyett gumibotokat és könnygázt vetnek be a tüntetők ellen.

„Kiállunk a lengyel gazdák mellett”

– áll Witek X-bejegyzésében.

Korábban írtuk

A PiS-frakció részét képező Szuverén Lengyelország képviselői parlamenti sajtóértekezletükön brutálisnak minősítették a rendőrségi beavatkozást, és annak kivizsgálását szorgalmazták. Úgy vélték: rendőrségi provokáció történt. Tanúvallomásokra hivatkozva elmondták: a rendőrök köveket dobáltak a tüntetők irányába, erőszakkal vonták ki a tüntetőket a tömegből, egyeseket földre terítettek és megbotoztak.

A varsói tüntetésen a gazdák mellett más ágazatok képviselői is jelen voltak. A kormányfői hivatalnál megtartott délelőtti gyűlésen Piotr Duda, a Szolidaritás legnagyobb lengyelországi szakszervezet elnöke a zöld megállapodás elutasítását követelte, és hangsúlyozta: egységesen kell harcolni a lengyel gazdák, kohászok, bányászok érdekében.

Tomasz Obszanski, a Szolidaritás agrártagozatának elnöke a mezőgazdasági „népek tavaszának” nevezte a február eleje tartó lengyelországi tiltakozásokat.