A SANA állami hírügynökség a szíriai szeizmológiai központra hivatkozva arról számolt be, hogy helyi idő szerint este tíz óra előtt történt földrengés fészke 61 kilométerre volt Idlíb városától északnyugatra 18,8 kilométeres mélységben.

Hirdetés

A szíriai nagyváros lakói pánikszerűen az utcákra rohantak.

A február 6-án Törökországban és Szíriában pusztító 7,7 és 7,6 erősségű két földrengés több mint 42 ezer ember halálát okozta. A szíriai kormány uralta térségekben egyelőre 1414 halálos áldozatról tudni, míg az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte északnyugati régióban több mint négyezerről.

Az ENSZ szerint csaknem 9 millió szíriait érintett a földrengés, amely miatt 400 millió dolláros (143 milliárd forint) felajánlást kért a közvetlen humanitárius szükségletek fedezésére Szíriában az elkövetkező három hónapra.

Korábban írtuk