Fotó: MTI/AP/UK Pool
Hirdetés

A közlemény megerősítette a BBC televízió és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió, valamint a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap online kiadásán nem sokkal korábban megjelent egybehangzó csütörtöki értesülést arról, hogy az áldozatok mindegyike kínai.

A rendőrség közölte, hogy harmincegy férfi és nyolc nő holttestét találták meg a pótkocsiban.

A kamion sofőrjét szerdán őrizetbe vették, kihallgatása csütörtökön is tartott.

Az essexi rendőrség csütörtöki közleményében megerősíti azt is, hogy egy 25 éves észak-írországi illetőségű férfiről van szó, de leszögezi, hogy nem kíván „találgatásokba bocsátkozni” a gépkocsivezető kilétéről.

A brit sajtó egyöntetű értesülései az őrizetbe vett gépkocsivezető neve Mo Robinson.

A csütörtöki rendőrségi tájékoztatás szerint a nyomozók három észak-írországi lakcímen házkutatást tartottak a vizsgálat részeként.

Az Essex megyei rendőrség közölte: a kamionszerelvény vontatója vasárnap lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kompkikötőjében, ahová az ír fővárosból, Dublinból érkezett.

Holyhead kikötője Nagy-Britannia nyugati partvidékén, csaknem 500 kilométerre északnyugatra van a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjától, ahol a teherautóra szerda hajnalban rábukkantak.

Holyhead az Írország és Nagy-Britannia közötti kompforgalom legnagyobb fogadó és indító kikötője.

A csütörtöki rendőrségi tájékoztatás szerint a vontató szerda hajnalban, a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljában vette fel a pótkocsit, amely a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből érkezett.

A szerelvény nem sokkal hajnali 1 óra után hagyta el Purfleet kikötőjét, a rendőrséget pedig fél órával később hívták a mentők a közeli Waterglade ipari parkba, ahol a kamionban megtalálták a 39 holttestet.

A rendőrség közleménye nem tér ki arra, hogy a mentőszolgálatot ki értesítette.

A tájékoztatás szerint a kamiont elvitték az ipari parkból, annak érdekében, hogy a vizsgálat további szakaszát nyugodt körülmények között, az elhunytak emberi méltóságának tiszteletben tartásával lehessen elkezdeni.

A 39 áldozatot azonosításuk előtt teljes körű halottkémi vizsgálatnak kell alávetni haláluk okának kiderítése végett. A halálesetek okának megállapítása és az azonosítás összetett és hosszadalmas folyamat lesz, a rendőrség még csak becslést sem tud adni a várható időtartamról – áll a csütörtöki tájékoztatásban.

Richard Burnett, a brit közúti fuvarozók szövetségének (Road Haulage Association) vezérigazgatója szerda este a BBC televíziónak elmondta, hogy a kamion vontatmánya hűtőkonténernek látszik a szerelvényről közzétett felvételeken. Burnett szerint az ilyen hűtőkamionok rakterét mínusz 25 fokig is le lehet hűteni.

Priti Patel brit belügyminiszter tájékoztatása szerint a vizsgálatba bekapcsolódott a brit határőrség, az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a bevándorlással kapcsolatos bűncselekmények felderítésére szakosodott belügyminisztériumi szervezet (Immigration Enforcement).

Az NCA közölte: vizsgálata elsősorban arra összpontosít, hogy szervezett bűnözői csoportok állnak-e az eset mögött.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt a mostanihoz mérhető tragédia: akkor 58 holttestet találtak a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú, ugyancsak Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion rakterében. Az áldozatok szintén kínaiak voltak.