Görög és belga sajtóértesülések szerint a belga hatóságok kiterjesztették a nyomozást a bűnszervezetben elkövetett pénzmosással vádolt Eva Kaili ügyében. Hivatalos forrásokra hivatkozva több lap is arról számolt be, hogy a továbbra is előzetes letartóztatásban lévő szocialista EP-képviselő nem csak Marokkótól és Katartól, hanem multinacionális vállalatoktól is elfogadott kenőpénzt politikai befolyásolásért és „ügyintézésért” cserébe.

Hirdetés

A legfrissebb információk egyik megdöbbentő részlete, hogy a brüsszeli ügyészség a napokban vizsgálatot indított az Ashton Kutcher és Demi Moore hollywoodi színészek tulajdonában lévő Thorn technológiai vállalat brüsszeli tevékenységével kapcsolatban. A gyanú szerint ugyanis a cég egy leendő európai közbeszerzés megnyerése érdekében a törvénytelen eszközöktől sem riadt vissza, és több baloldali európai politikust, köztük Eva Kailit is megvesztegette.

Az újabb megvesztegetési ügy mögött egy az Európai Bizottság által tavaly májusban közzétett, „chatcontroll” nevű jogszabály-tervezet áll. Eszerint Brüsszel arra kötelezné a chat-, email- és üzenetküldő szolgáltatókat, hogy aktívan kutassanak a felhasználóik beszélgetéseiben a szexuális gyermekbántalmazás szempontjából gyanúsnak vélt tartalmak után. A terv szerint ezt úgy érnék el, hogy az európai emberek összes magánbeszélgetését folyamatosan monitoroznák, a hét minden napján. Az Ashton Kutcher-féle Thorn nevű cég pedig rendelkezik egy erre alkalmas szoftverrel és azt évek óta igyekszik eladni Brüsszelnek.

Az amerikai szoftver megvásárlása az Európai Unióban azonban biztonsági kockázatok miatt elakadt. Szakértők szerint ugyanis a szoftver nem elég intelligens ahhoz, hogy megfelelő szűrést végezzen, ezáltal ártatlanokat is célba vehet. Ráadásul alkalmazásával amerikai kézbe kerülne az Európai Unió magánlevelezése.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Metropol honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk