Lengyelország várja az ukrán gabonával összefüggő probléma megoldását célzó megbeszéléseket, készen áll az erről szóló tárgyalásokra – mondta el Telus a PAP hírügynökségnek. Hangsúlyozta, Varsó nyitott olyan megoldás keresésére, amely „megvédené a lengyel piacot, a lengyel gazdákat, és segítené Ukrajnát”.

Hirdetés

A miniszter ilyen megoldásként említette a gabonatranzitot, valamint azt, hogy az ukrán termékekre vonatkozó tilalmi lista legyen rugalmas, módosítható, tegye lehetővé például egyes termékek importját oda, ahol erre igény van. Egyúttal jobb lenne, ha a megoldás tartós lenne, és az Európai Unió vezetné be – fűzte hozzá Telus.

A miniszter szavaival Tarasz Kacska ukrán gazdasági és kereskedelmi miniszterhelyettes, az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak adott szerdai nyilatkozatára reagált, amelyben az ukrán tisztségviselő aláhúzta, „Ukrajna tervében első pontként a Lengyelországgal való megegyezés megtalálása szerepel”.

Kedden még ugyanis Kacska a Rzeczpospolita lengyel napilapnak adott interjúban jelezte: Ukrajna a közeli napokban embargót vethet ki a lengyel hagymára, paradicsomra, káposztára és almára. Erről a lépésről az ukrán miniszterhelyettes szerdán elmondta: ez „utolsó pontként szerepel az ukrán cselekvési tervben”, és reméli, nem fogják foganatosítani.

Telus „az utóbbi két-három nap alatt kialakult helyzet csillapításának” minősítette Kacska szerdai nyilatkozatát. „Azt gondolom, Ukrajna átgondolta a korábban kifejtett véleményét” – jegyezte meg a lengyel miniszter.

Ukrajna hétfőn panasszal fordult a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát. A lengyel importtilalom az ukrán búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti.

Korábban írtuk