„Ez nagyon jó bejelentés” – reagált Kowalczyk arra, hogy Biden kedden kilátásba helyezte: Ukrajna határainál, Lengyelországban is, átmenetileg amerikai gabonasilókat létesítenek, ami lehetővé teszi a gabonafélék szárazföldi kivitelének bővítését. Az amerikai elnök szerint ez az egyik módszer arra, hogy féken tartsák az élelmiszerárak emelkedését, amely Ukrajna orosz megtámadásával és az ukrán kikötők blokádjával is összefügg.

Hirdetés

Kowalczyk szerint a silók létesítése három-négy hónapon belül lehetséges.

Megerősítette, hogy Ukrajnából havonta mintegy 5 millió tonna gabonát kellene exportálni, Lengyelország pedig jelenleg maximum 1,5 tonna gabona szállítását tudja lebonyolítani. A szűk keresztmetszetet a többi között az eltérő vasúti nyomtávszélesség, illetve a határon történő átrakodókapacitás jelenti. Ukrajnában a szovjet időkből származó széles nyomtávú vasúthálózat működik.

Amennyiben viszont „nem szállítunk gabonát Észak-Afrikának, a közel-keleti országoknak, jön az éhínség és Nyugat-Európát elárasztja a migránsáradat” – figyelmeztetett Kowalczyk, hozzáfűzve: Vlagyimir Putyin orosz elnök „az éhséggel játszadozik”.

Korábban írtuk

A lengyel kormányfői hivatalhoz tartozó Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) szerdán közzétett jelentése szerint a lengyel határátkelőkön keresztül vezet az ukrán élelmiszerexport egyik fő útvonala.

Az ukrán gabonaexport egésze májusban több mint ötszörösére nőtt márciushoz képest, mindazonáltal továbbra is jelentősen alulmarad a háború előtti állapotokhoz képest – emeli ki a PIE.

Az utóbbi három hónapban jegyzett növekedést az ukrán élelmiszerszállítási útvonalak változása tette lehetővé – szögezik le. Felidézik: a háború előtt a gabona és az olajosmagvak exportjának több mint 90 százalékát tengeri úton bonyolították le, márciusban viszont a mezőgazdasági termékek 76 százalékát vasúton szállították, a kivitel mintegy 50 százaléka pedig a hrubieszówi lengyel-ukrán határátkelőn haladt át.

A dunai kikötőkön át történő szállításnak köszönhetően májusban közel 800 ezer tonna mezőgazdasági terméket, elsősorban kukoricát és napraforgómagot sikerült kivinni Ukrajnából. Vasúton pedig márciusban mintegy 250 ezer tonna élelmiszert, májusban már ennek háromszorosát – több mint 700 ezer tonnát – szállították a PIE adatai szerint.

Míg Lengyelországon keresztül márciustól májusig a gabonafélék, az olajosmagvak és az olajok 30 százalékát szállították Ukrajnából, Románián keresztül a mezőgazdasági termékek 11 százalékát, Szlovákián, Magyarországon és Moldován keresztül pedig összesen 22 százalékot vittek ki.

A jelentésben felidézik: az Európai Unió növelni szeretné az Ukrajnából exportált gabona mennyiségét. Az uniós infrastruktúra révén tervek szerint mintegy 20 millió tonna gabonát vinnének ki a következő három hónapban.

A PIE szerint az uniós szállítási infrastruktúra lehetőségei korlátozottak, ezért augusztusban, az aratás után növekedhetnek az ukrajnai agrárexporttal összefüggő problémák.