Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

Az Előre (Forward) nevet viselő új pártot Andrew Yang egykori demokrata elnökjelölt és Christine Todd Whitman, New Jersey volt republikánus kormányzója vezeti majd. Az alapító tagok elmondták: remélik, hogy a párt alternatívát tud nyújtani az amerikai belpolitikai életet uraló republikánusokkal és demokratákkal szemben. Hozzátették: azért látták szükségét egy új tömörülésnek, mert úgy érzékelték, hogy választók milliói elégedetlenek a szerintük működésképtelen kétpárti rendszerrel.

A pártvezetők ősszel több városban ismertetik majd terveiket, és próbálnak támogatókat gyűjteni. Körútjuk szeptember 24-én indul Houstonból, az első országos kongresszusra pedig jövő nyáron kerül sor.

A centristának tervezett párt programjának két alappillére a „tisztességes, virágzó gazdaság újjáélesztése”, illetve a választók lehetőségeinek bővítése és a politikai rendszerbe vetett bizalmuk helyreállítása.

Az új párt három politikai csoport – az Újítsuk Meg Amerikát Mozgalom, az Előre Párt és a Szolgáljuk Amerikát Mozgalom – összeolvadásából jött létre. Az Egyesült Államok politikai rendszere az elmúlt években jelentősen polarizálódott. Egy tavalyi Gallup-felmérés szerint az amerikaiak kétharmada úgy gondolja, hogy a jelenlegi helyzetben szükség van egy harmadik számottevő pártra.

Korábban írtuk