Fotó: ShutterStock/Nurdian Putra
Hirdetés

A Kommerszant című orosz újságnak nyilatkozó Putyin közölte, hogy ez egyike volt azoknak az ajánlatoknak, amelyeket a mintegy három tucat harcossal és a magánhadsereg alapítójával, Jevgenyij Prigozsinnal megtartott találkozón tett a múlt hónap végén, öt nappal azután, hogy meghiúsult a Wagner zendülése az orosz katonai hierarchia ellen. Az ajánlat szerint a harcosok 16 hónapra a jelenlegi parancsnokuk irányítása alatt maradhattak volna.

„Mindannyian összegyűlhettek volna egy helyen, és folytathatnák a szolgálatukat” – idézte a Kommerszant az elnököt. „Semmi sem változott volna. Ugyanaz az ember vezette volna őket, aki egész idő alatt az igazi parancsnokuk volt. Sokan bólintottak, amikor ezt mondtam” – mondta Putyin. Prigozsin azonban nem értett egyet – derült ki az interjúból. „Prigozsin (…) azt mondta, miután meghallgatott: nem, a fiúk nem értenek egyet egy ilyen döntéssel” – olvasható az interjúban.

Putyin azt mondta a lapnak, nincs lehetőség arra, hogy a Wagner a jelenlegi formájában megmaradjon. „A Wagner nem létezik” – mondta Putyin a Kommerszantnak. „Nincs törvény a katonai magánszervezetekről. Egyszerűen nem létezik” – hangsúlyozta az orosz államfő.

Korábban írtuk