Putyin szerint ha az ukrán fél nem vetette volna el a béketárgyalásokat, amivel ismételten bebizonyította függőségét, akkor már vége lenne mindennek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békejavaslata lehetetlen követelményeket támaszt a tárgyalásoknak, ugyanis lehetetlen, hogy Oroszország feladja azt, amit az elmúlt másfél évben elért – mondta. Egyúttal lehetetlennek nevezte az orosz nép legyőzését.

Hirdetés

„Ha folytatódik az, ami most történik, ami most zajlik, akkor most már teljesen nyilvánvaló, hogy nemcsak az ellentámadásuk bukott meg, hanem hogy a kezdeményezés az orosz fegyveres erők kezében van. Ha ez folytatódik, akkor helyrehozhatatlan, nagyon súlyos csapás érheti az ukrán államiságot”

– vélekedett az orosz államfő. „Elutasították a tárgyalást, hiszen ők voltak azok, akik végül elutasították …, pedig már mindenben megegyeztünk… Egy nappal később az összes megállapodást a szemétbe dobták” – mondta.

Még az ukrán tárgyalóküldöttség vezetője is elismerte, hogy Kijev készen állt a megállapodásra, de Boris Johnson akkori brit miniszterelnök lebeszélte erről – tette hozzá.

„Őrültek, nem? Ha nem utasították volna el, akkor már régen, másfél évvel ezelőtt vége lett volna mindennek”

– jelentette ki az orosz vezető.

Korábban írtuk

Emlékeztetett arra, hogy az ukrán függetlenségi nyilatkozat semleges államként határozta meg Ukrajnát, de mint mondta, a nacionalista elemek „agresszívabbnak bizonyultak”, és elkezdték a saját programjukat erőltetni. „Ez vezetett el a mai helyzethez” – szögezte le.