Fotó: MTI/AP/AFP pool/Ludovic Marin
Hirdetés

Von der Leyen április 5-7. között tartózkodik Kínában Emmanuel Macron francia elnökkel együtt.

Az EB vezetője elmondta, hogy az EU és Kína közötti kereskedelem volumene tavaly napi 2,3 milliárd eurót tett ki, majd hozzátette, hogy az egyenlő feltételek megteremtése érdekében az EU éberebben figyel oda érdekeinek a védelmére és a kínai függőségre. Ursula von der Leyen hozzátette: a Kínával együttműködő európai cégek kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a kínaiak. „A mai üléseken hangsúlyoztam, hogy foglalkozni kell a függőséggel és az érzékeny technológiák exportjával kapcsolatos egyensúlyhiányokkal és kockázatokkal.”

Hszi Csin-ping kínai elnök azután, hogy tárgyalt Ursula von der Leyennel, kijelentette: Kínának és az Európai Uniónak kapcsolataikban a gazdasági együttműködésre kell összpontosítaniuk, a kölcsönös előnyökre és az eredményekre.  Támogatniuk kell továbbá a gazdasági globalizációt és a kereskedelem liberalizációját, mélyreható párbeszédet kell folytatniuk a gazdasági és kereskedelmi együttműködésről, és mindkét fél számára elfogadható megállapodásokat kell kötni tárgyalások révén.

Hszi Csin-ping megjegyezte, hogy Kína az EU fontos partnere az olyan problémák megoldása területén, mint az energetikai és az infláció, emellett Kína hozzájárul az EU versenyképességének a növeléséhez.

Korábban írtuk