Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger (archív)
Hirdetés

Von der Leyen szerint mindkét félnek komolyan meg kell fontolnia, hogy elegendő-e az új kereskedelmi szerződés és egy sor más megállapodás kidolgozására 2020 végéig megszabott jelenlegi határidő.

„Észszerű lenne a jövő év közepén értékelni a helyzetet, és ha szükséges, megállapodni az átmeneti időszak meghosszabbításáról” – mondta a bizottsági elnök a francia lapnak nyilatkozva.

Nagy-Britannia 2020. december végére „éles” határidőt tűzött ki az új kereskedelmi szerződés kidolgozására, azt feltételezve, hogy a Brexit-megállapodás többszöri halasztásának megismétlődésétől tartva Brüsszel a kereskedelmi megállapodás gyors lezárására fog törekedni.

A Der Spiegel német hírmagazinnak adott másik interjújában von der Leyen a Nagy-Britannia távozására megszabott 2020. december 31-i határidőről szólva kijelentette: „Ez rendkívüli módon aggaszt engem, mert túlságosan rövid határidő a megvitatandó témák tömegéhez képest”.

Az EB elnöke egy december eleji nyilatkozatában is már aggodalmának adott hangot a szerinte rövid határidő miatt, rámutatva, hogy nemcsak kereskedelmi, hanem oktatási, szállítási, halászati és egyéb témákat is meg kell vitatni. A biztonsági és védelmi kérdésekről szólva a Spiegel-interjúban úgy vélekedett, hogy „mindkét fél szoros együttműködésre törekszik”.