Fotó: MTI/EPA/Pool/Reuters/Jonathan Ernst
Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett rendkívüli televíziós beszéde közben a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2023. október 19-én.
Hirdetés

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök azt hangoztatta a találkozón, hogy a globális kihívások kezelésén az Egyesült Államoknak és Kínának közösen kell dolgoznia.

A Fehér Ház korábbi bejelentése szerint Vang Ji megbeszélést folytatott pénteken Jake Sullivannel, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával is, szintén a „kommunikációs csatornák nyitva tartásának” jegyében.

A Nemzetbiztonsági Tanács koordinátora pénteken egy sajtóbeszélgetésen az elnök és a kínai külügyminiszter találkozóját azzal magyarázta, hogy a két nagyhatalom között „intenzív a verseny”, ami ehhez mérten „intenzív diplomáciát” kíván. John Kirby elmondta, hogy a találkozó egy órán keresztül tartott, és azon amerikai részről szóvá tették a Dél-Kínai-tenger felett a napokban történt incidenst, amikor kínai vadászgép az amerikai légierő egyik repülőgépéhez került veszélyes közelségbe. A fehér házi illetékes kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egyelőre nincs mit bejelenteni Joe Biden és Hszi Csin-ping kínai elnök tervezett találkozóját illetően.

A kínai külügyminiszter csütörtökön tárgyalt Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel, ami a tájékoztatás szerint a kétoldalú kapcsolatok széles körét, valamint globális kérdéseket érintett, ahogy a két miniszter a meglévő nézeteltérések mellett az együttműködés lehetséges területeit próbálta megtalálni.

A héten ugyanakkor Pekingben tárgyalt és találkozott Hszi Csin-ping elnökkel Gavin Newsom Kalifornia állam demokrata kormányzója, aki a hivatalos közlés szerint az együttműködés lehetőségeiről tárgyalt, valamint a klímaváltozás elleni közös fellépést sürgetett.

Korábban írtuk