A rövid közlemény beszámol arról, hogy XVI. Benedek jól töltötte az éjszakát, ki tudta magát pihenni.

Hirdetés

Csütörtök délután is részt vett a mise celebrálásában, melyet vatikáni lakhelyén, a Mater Ecclesiae nevű monostorban, a nyugalmazott pápa szobájában mutattak be.

XVI. Benedek „állapota jelenleg nem mutat változást” – hangsúlyozta a szentszéki szóvivő.

A vatikáni sajtóközpont vezetőjének ez volt az egymást követő harmadik közleménye XVI. Benedek állapotáról szerda óta, amikor Ferenc pápa bejelentette, hogy a nyugalmazott pápa nagyon beteg, majd a Vatikán közölte, hogy XVI. Benedek állapota súlyos, de stabil.

Korábban írtuk

A római egyházmegye központi templomának számító lateráni Szent János-bazilikában délután misét mutatnak be az emeritus pápáért.