„A hőmérséklet nulla fok alatt van, miközben milliók maradtak energia, fűtés és víz nélkül: egyértelműen emberiesség elleni bűncselekményről van szó” – hangsúlyozta rövid videoüzenetében Zelenszkij. Az ukrán elnök egyúttal elutasította „a terror módszerét”, amelyet az orosz fegyveres erők alkalmaznak országában. Leszögezte: a nemzetközi közösség nem lehet „egy terrorista állam túsza”.

Hirdetés

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként vétójoggal rendelkezik a testületben, és blokkol minden határozatot, amely elítélően nyilatkozna Moszkva ukrajnai háborújáról.

„Civilek meggyilkolása és a civil infrastruktúra elpusztítása terrorcselekmény” – írta Zelenszkij korábban a Twitteren. „Ukrajna továbbra is határozott választ követel a nemzetközi közösségtől ezekre a bűncselekményekre” – tette hozzá.

Az ukrán elnök a rendkívüli ülésen a légvédelmi támogatás fokozását kérte, illetve azt, hogy az ENSZ szakértői mérjék fel az oroszok által okozott rombolást.

Szerdán Oroszország újból erőteljes csapásokat mért Ukrajnára, ami miatt jelentős károk keletkeztek a víz- és az áramhálózatban, legalább hatan meghaltak, és három nukleáris létesítmény kapcsolódott le a víz- és fűtéshálózatról.

Az egyik legfőbb célpont az ukrán főváros, Kijev volt, ahol a támadások következtében a háztartások 80 százaléka maradt víz és áram nélkül.

Rosemary DiCarlo, az ENSZ politikai és béketeremtési ügyekért felelős főtitkárhelyettese határozottan elítélte a civil infrastruktúra támadását. Jelezte: a nemzetközi humanitárius jog tiltja az efféle csapásokat, és az elkövetőket felelősségre kell vonni.

Olaf Scholz német kancellár szerint a könyörtelen támadások Vlagyimir Putyin elkeseredettségét mutatják a harctéri győzelmek elmaradása miatt. A berlini vezető azt mondta: „tisztán látszik, hogy Putyin nem nyerheti meg ezt a háborút a harctéren”. Scholz felszólította az orosz elnököt, hogy fejezze be a háborút.

Az ENSZ adatai szerint a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban több mint 6500 civil vesztette életét, köztük legalább négyszáz gyermek. A világszervezet azonban úgy véli, hogy az áldozatok valódi száma ennél jóval magasabb lehet.

Korábban írtuk