Milos Zeman cseh államfő újraválasztása után továbbra is meg fogja osztani a társadalmat, és eltávolítja Csehországot a Nyugattól – véli a kommentárok többsége a cseh elektronikus médiában a szombaton délután befejeződött elnökválasztást követően. A kommentátorok szerint Zeman politikai tevékenységét a következő években csak várhatóan rosszabbodó egészségi állapota fogja korlátozni.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Zeman „támaszkodhatott a cseh társadalom jelentős részének frusztráltságára, bravúrosan vette a kampány utolsó szakaszát, és nem volt elég erős kihívója. A társadalom megosztottsága elmélyül, és folytatódni fog a mentális távolodás a Nyugattól” – véli az iHNED.cz, a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap internetes portáljának kommentátora.
    
A szabad választás eredménye nem kérdőjelezhető meg, de érdemes elgondolkodni rajta – írja a Novinky.cz hírportál, amely a Právo című baloldali napilaphoz tartozik. Úgy látja, hogy Zeman híveit egy dolog köti össze: nem elégedettek mai életükkel. „Erősen úgy érzik, hogy a világ megfeledkezett róluk, minden csak a gazdag, a sikeres, a gyakran tőlük nagyon is eltérő emberek körül forog, és ők mintha más bolygóról lennének. Éppen ez ellen tiltakozva döntöttek úgy, hogy olyan ember maradjon a Hradzsinban, mint Zeman, aki – úgy vélik – ”egy közülük.„
    
A választás kimenetelét a belpolitika döntötte el – így az Euro gazdasági hetilap hírportálja. ”A választás eredményéről az ANO mozgalom hívei döntöttek, mert nem akarták, hogy Andrej Babisnak még bonyolultabb legyen a kormányalakítás„ – írja a szerző. Szerinte Jirí Drahos nagy hibát követett el, amikor ismételten azt hangsúlyozta, hogy ő nem adna kormányalakítási megbízatást Babisnak. ”Ez sorsdöntő hiba volt„ – jegyezte meg az Euro.
    
A konzervatív Lidové Noviny, amely Andrej Babis tulajdonában van, azt állítja, hogy a megerősödött Zeman a jövőben még határozottabban szól majd bele a kormányalakításba.
    
”Zeman szimpátiái a Szabadság és Közvetlen Demokrácia, illetve a kommunisták irányában még sok gondot okozhatnak Andrej Babisnak, aki legszívesebben a Polgári Demokratikus Párttal alakítaná meg új kormányát„ – írja lap kommentátora. 

(MTI)