– Két évtizede foglalkozik a metanolgazdaság kialakításának kutatásával, ami véleménye szerint megoldhatja az emberiség energiaellátási gondjait. Mi szükséges ahhoz, hogy ránk köszöntsön a „metanolkorszak”?

– Most kezd ipari szinten is megvalósulni ez a módszer. Kínában és Japánban már nagyban folynak a fejlesztések, Izlandon pedig lerakták az alapkövét a világszerte első olyan szén-dioxidot metanollá alakító gyárnak, ami állami támogatás nélkül, üzleti alapon fog működni. Azért lesz gazdaságos, mert ez az ország rendkívül olcsón tud áramot termelni a gejzíreiből. Az üzem egy nagy geotermikus erőmű mellett épül, ahol a meleg vízzel együtt szén-dioxid is feltör a földből. Ezt korábban egyszerűen a levegőbe engedték, de ezután felfogják és metanollá alakítják majd, amit exportálni fognak. Így kezd valósággá válni a metanolgazdaság, és lassan európai uniós publicitást is kap. A soros elnök, Svédország például konferenciát rendezett Európa jövőbeli lehetőségeiről Energia 2050 címmel, s engem kértek meg a bevezető előadásra.

– Mire jó a metanol?

– Igen jó energiatároló közeg. Egy visszafordítható folyamaton alapul: ha metanolt oxigénnel reagáltatunk, akkor az áramon kívül széndioxid és víz keletkezik, de ha a folyamatot megfordítjuk, és áramot viszünk a cellákba, újból metanol keletkezik. A metanolt így szén-dioxidból tudjuk előállítani, míg jelenleg szénből, földgázból és kőolajból, tehát fosszilis forrásból készül. Üzemanyagként hasznosítható, belső égésű motorokban benzinnel keverhető. Egyszerű származéka a dimetileter, DME néven kiváló dízelolaj-helyettesítő üzemanyag, ami a Távol-Keleten már nagyipari termék. Háztartási fűtőgázként is jól használható. Mindemellett egyébként a vegyipar ma is használt alapanyaga.

– Magyarországon mennyire lehet gazdaságos egy ilyen fejlesztés?

– Magyarország tanulhatna Izlandtól. A magyar Alföld alatt rendkívül értékes geotermikus források vannak termálvizek formájában, ráadásul amíg az izlandiaknak messzire kell elszállítaniuk a metanolt és termékeit, Nyugat-Magyarország Bécstől kétszáz, Berlintől ezer kilométerre fekszik.

– Ön a klímaváltozást főképp természetes folyamatnak tartja. Nem hibáztatja az emberi tevékenységet?

– Csak részben. A Földön – amióta tudjuk – mindig voltak hosszú jégkorszakok, amelyeket felmelegedési periódusok követtek. Természetes, hogy van klímaváltozás, ez tény, és a hétmilliárd ember tevékenysége is hozzájárul, ezért mindent meg kell tennünk, hogy ennek a káros hatásait lecsökkentsük. De nem ez az egyetlen ok, ha holnap megszűnik az emberiség, a Földön akkor is lesz klímaváltozás.

– És vezethet az emberiség kihalásához?

– Nem valószínű.

– Mi a véleménye a kiotói egyezményről, ami a széndioxid-kibocsátás csökkentésére jött létre?

– Csupán megkötéseket és gazdasági rendelkezéseket kínál megoldásként. Bevezették a szén-dioxid-kibocsátás jogával való kereskedelmet. A véleményem az, hogy a természetet nem érdekli, ki engedi ki a szén-dioxidot. Semmi jelentősége, ha Magyarország helyett mondjuk Kína, mert a levegő két hét alatt egyensúlyba kerül az egész Földön. Egyetlen technológiai megoldás fejlődött ki Kiotó óta, a szén-dioxid elfogása és eltemetése. Ez azonban veszélyes módszer, senki sem tudja garantálni, hogy a gáz a föld alatt fog maradni. Ha például egy földrengés esetén hirtelen nagy mennyiségben szabadul ki, katasztrófát is okozhat. Ez megtörtént például az afrikai Kameroonban a kilencvenes években egy tó körül. Németországban és Dániában, ahol kezdenék bevezetni ezt a megoldást, tömegek tüntetnek ellene. A szén-dioxidból való metanolgyártás tehát sokkal biztonságosabb módszere a szén-dioxid befogásának. Így megvalósítható a szén-dioxid körforgása, újrahasznosítása, ami eddig csak a természetben volt megtalálható. A fotoszintézis azonban lassú folyamat. A technológiai szén-dioxidrecirkulálás véleményem szerint a jövő megoldása.

Fehérváry Krisztina

OLÁH GYÖRGY

1927-ben született Budapesten, a Piarista Gimnáziumban érettségizett.

A második világháború alatt bujdosnia kellett. 1949-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.

1954 és 56 között az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyetteseként dolgozott.

1956 októberében a KKKI forradalmi bizottságának tagja lett, így ezután családjával es munkatársaival együtt emigrált, és Kanadában, majd az Egyesült Államokban telepedett le.

Egyetemeken tanított professzorként, 1991 óta pedig a Los Angeles-i Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója.

1994-ben kapott nem megosztott Nobel-díjat a karbokationok területén elért eredményeiért. Ez vezetett az ólommentes benzin előállításának leggazdaságosabb módszeréhez.

2001-ben megkapta a Corvin-láncot, majd a Bolyai-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Magyarul megjelent könyvei: Életem és a mágikus kémia, Kőolaj és földgáz után: a metanolgazdaság