Az első szalmaházakat még a XIX. században építették Amerikában. Építőanyagként a szalma korábban is ismert volt, hisz a népi építészet a zsúptetőben, valamint a vályogfalak összetevőjeként is hasznosította az anyagot. A vadnyugat meghódításakor azonban a szegényebb betelepülők úgy gondolták: összetolnak és egymásra halmoznak néhány szalmabálát, majd azt tetővel fedik, s bevakolják, hogy így húzzák meg magukat a téli hideg elől. Aztán az ideiglenesnek gondolt megoldásból végleges lett. A szalmaházak annyira strapabíróknak bizonyultak, hogy több közülük a mai napig áll.

Kedvező energiamérleg

– Ma már nem lehet ilyen szalmaházra engedélyt kapni. Az elmúlt száz évben jelentősen megváltoztak a lakáshasználók szokásai, magasabb komfortérzetet várnak el – szögezi le Tarr Edit, a szalmaház-építkezéseket koordináló CereDom Kft. szakértője.

Korábban nem ismert helyiségek, mint a fürdőszoba kerültek be az épületekbe, más fűtési módokat alkalmaznak. A korai amerikai épületeknél csak a bálákat összefűző madzag, valamint a fentről préselő tetőzet súlya tartotta a falakat. Ma már egész más szalmaházak épülnek: leggyakrabban fából épült vázszerkezet közé helyezik be a szalmabálákat.

Amerikában a hetvenes években fedezték fel újra a szalmát az akkori olajválságnak köszönhetően, ma már azonban minden földrészen létezik szalmaépület. Az építők igazodtak a helyi lehetőségekhez, kultúrához, építési szabályozáshoz, klímaviszonyokhoz. Emiatt számos irányzat ismert. Európában az angol, német, osztrák, francia, dán, holland építők keze alól került ki a legtöbb szalmaház, eddig közel ezer darab.

– A szalmabála hőszigetelése kitűnő, a passzív házakéhoz közelítő, háromszor jobb, mint a jelenlegi magyar építési szabvány – indokolja az északi országokban elnyert népszerűséget az építész. Ha pedig a falat agyagvakolattal vonjuk be, kitűnő lesz a hőtároló képessége is. A ház lélegzik, mégis nyáron hűvös, télen pedig tartja a meleget.

Környezetvédők emellett még fontosnak tartják a szalmaházak természetességét. A hagyományos építőanyagok káros kipárolgásai, penészesedései ismeretlenek ennél a technológiánál. Ráadásul a szalmaházak úgynevezett ökológiai lábnyoma – a természetkárosítás mértéke, amit adott tevékenység végez – kicsi, a szén-dioxid-kibocsátása pedig akár negatív is lehet, vagyis ezek az épületek nem rombolnak a környezeten, hanem épp jótékony hatással vannak arra. Hisz építőanyaguk szén-dioxid-elnyeléssel jött létre, és semmiféle mesterséges anyagot nem tartalmaz.

A szalmaházak energiamérleg szempontjából is kedvezőbbek hagyományos társaiknál. Ahogy a szakértő mondja: a hagyományos építőipar energiafelhasználása jóval nagyobb, mint gondolnánk. Bizonyos számítások szerint az emberiség által felhasznált energia 60 százaléka házépítésre, építőanyag-gyártásra, valamint a házak fűtésére megy el.

Szalmaházak esetében ez jóval kevesebb: hisz anyaguk természetes, az építkezésnél nem nagyon alkalmazhatók gépek, s fűtési számláik is jóval alacsonyabbak.

Magyarországon Mészáros Attila volt az első, aki a szalmaépítés népszerűsítését elkezdte. A vezetése alatt lévő CereDom Kft. szerezte meg a világon az első, teljes szalmaépítést leíró Építőipari Műszaki Engedélyt, azaz ÉME-t. Ez lehetővé teszi akár három szintes, 2-3000 négyzetméter nagyságú szalmaépületek építését is, lakóközösségi-, vagy akár ipari épületként is.

Hazánkban már vagy tucatnyi szalmaház áll a különböző településeken. Kívülről szinte lehetetlen felismerni őket, hisz úgy néznek ki, mint napjaink korszerű lakóépületei. Nagy alapterületre épült, sokszobás, világos házak. Legfeljebb az épületeken feltűnő gyakori faszerkezetek, a praktikus-hagyományőrző fabútorok, és a falakon fel-feltűnő népies díszítések teszik mássá ezeket a házakat.

Méreganyagok nélkül

Az egyik legelső szalmaház 2005–2006-ban Bozsokon épült, az osztrák határ közvetlen közelében. Három szoba, két félszoba, összesen 143 négyzetméteren, igazi szép polgári lakás. Sárga vakolata mögött bármilyen építőanyag rejtőzhetne, mégis más hangulatot áraszt, mint az újgazdagok puccos palotái. Mintha félúton lenne a régi vályogházak paraszti egyszerűsége, és a napjainkban elvárt modernség között.

Meglehet, a ház egyszintes elrendezése, a dísztelen falakba rakott fa-ablakkeretek, vagy a gerendázat kilógó faszerkezete okozza ezt az érzetet. Belülről is feltűnő a fa dominanciája. A mennyezet, a padlóburkolás mind tömörfából vannak.

– Családot alapítottunk, házat kellett építeni, s kerestük, melyik anyag a legjobb – mondja Riegler Attila, a szalmaház tulajdonosa, aki önkormányzati dolgozóként egy természetvédelmi konferencián hallott először erről a lehetőségről. – A szalmaház jó hő- meg hangszigetelő, s kedvezőek az élettani hatásai. Elnyeli a festékek, ragasztók, forgácslapok miatt a légtérben felgyűlő méreganyagokat.

A méreganyagoktól való óvakodás határozza meg a ház bútorzatát is. A műanyagot, a gumit száműzték, ezért van minden fából, amit szigorúan lenolajjal védenek.

– Amikor megismerkedtünk, már meg volt az ötlete, sőt a szalmája is. De nem bántam, természetvédelmi vonalon dolgoztam – színesíti a ház történetét Rieglerné Pimmer Izabella, aki egyébként egy székesfehérvári panellakásból költözött a bozsoki szalmaházba.

A család két kezével építette két gyermeküknek is otthont adó fészkét. Büszkén mutatják az építkezésről készült fotósorozatot: a rokonság segítségével előbb lerakták a betonalapot, ráácsolták a fa-vázszerkezetet, lefedték, s amikor már készen állt a ház váza, kezdték a falakat feltölteni szalmával.

Az építkezés egy-két figyelmetlensége okán egyébként a „családi fészek” kifejezés Bozsokon új értelmet kapott: néhány madár felfedezte a tetővonal alatti réseket, és betelepedett fiókáival. Persze nem a madarak jelentik a legfőbb veszélyt a szalmaházakra. Az igazi kockázatot a nedvesedés okozza. Nem véletlenül raknak a szokásosnál magasabb betonalapot, hogy biztosan elkerüljék az alulról történő nedvesedést. S ahogy Rieglerék fényképein is látszik: a házat bentről kifelé építik, vagyis amikor már tetőzettel együtt áll a ház váza, akkor hordják be az épületbe a szalmabálákat. Ahogy a fürdőszobában mutatják: vigyázni kell a csövekkel, szigorúan a főfalakon kívül vezetik őket, hogyha valamelyik megsérülne, rögtön észleljék a szivárgást. Szintén a nedvesedés ellen szolgálnak a zuhany mellé felhúzott vendégfalak. A bozsoki tapasztalatok szerint ezenkívül csak egyetlen hátránya van a szalmaháznak: bizonyos súly fölött nem lehet terhelni a falakat. De a vaskos fürdőszobaszekrényt azért elbírják. Egyébként a legtöbb szalmaházban ez nem jelent akkora problémát, azokat ugyanis teherbíró, 5 centis agyagvakolattal látják el, ám Rieglerék ebben eltértek a javasolt építési technikától, csupán vékonyabb, meszes vakolattal fedték a szalmát.

Bár a szalmaházakban a vakolat láthatatlanná teszi az építőanyagot, a hitetlenek meggyőzésére Rieglerék hagytak egy rést a szoba falán. Az „igazság ablaka” mögött jól látszanak a tüskésen meredező szalmaszálak, aki akarja, az ablak nyitása után meg is tapogathatja őket.

– A legnagyobb akadályt az ismerősök jelentik a szalmaház építésekor – mosolyog Riegler Attila. – Amikor megtudták, hogy miből építkezünk, sokan azt mondták: komolyabbnak gondoltalak. Még a szüleim is kételkedtek, de aztán beálltak segíteni, s az eredmény mindenkit meggyőzött.

Ismeretlen az építőiparban

– Elsősorban a zöld gondolkodású emberek döntenek a szalmaház mellett – mondja Tarr Edit. – Mások számolnak, és a fenntartási költségek miatt döntenek a technológia mellett.

Rieglerék például mindössze évi 75 ezer forintot költenek a 143 négyzetméteres ház fűtésére. A CereDom szakértője ugyanakkor azt is elismeri: a szalmaházak építési költségei nem olcsóbbak, mint a hagyományos épületeké. A szalma ugyan olcsó, a bozsoki ház esetében mindössze 60 ezer forintért vették a bálákat, ám a falszerkezethez szükséges még a méretezett favázszerkezet, és számos kiegészítő anyag, a szokásosnál lényegesen vastagabb, nagyobb munkaigényű vakolat is.

A szalma mint építőanyag 2003-ban váratlanul kiesett a lehetséges alapanyagok közül. Ekkor lépett életbe az a rendelet, ami rögzítette: a házakba csak olyan anyagokat lehet betervezni és beépíteni, ami műszaki specifikációval rendelkezik.

Csakhogy a szalmaházak építőanyagai – szalma, agyag, drótok, apríték stb. – nem rendelkeznek ezzel, nem is építési szakáruházakból lehet őket beszerezni. S ehhez hasonlóan: a szalmabála ház építésénél alkalmazott anyagok, technikák nem szerepelnek az építészeti oktatásban. A helyzet megoldását végül az úgynevezett műszaki specifikáció kidolgozása hozta meg. Szalmaház építésre vonatkozó elfogadott műszaki specifikációval ma Magyarországon csak a CereDom Kft. rendelkezik. Így velük, a már említett ÉME tulajdonosával kell felvenni a kapcsolatot, ha valaki szalmaház építésében gondolkodik.

Az általános műszaki leírások mellett a tervezés és a kivitelezés szabályait is rögzítették. Mivel minden kölcsönhatásban van más szerkezettel, ezért az előírásokat nem korlátozták a szalmafal- és a födémszerkezetre, hanem az alapozás, aljzat, burkolatok, bádogozás, gépészet, villanyszerelés is szerepelnek a műszaki leírásban. Így érhető el, hogy a szalmaházak ne legyenek rövidebb élettartamúak, mint szokványosabb társaik.

Valójában a műszaki specifikáció nem is csak engedélyt jelent, hanem folyamatos felügyeletet biztosít a szalmaház-építkezéseken. Kell is az odafigyelés, hiszen mindenki ismer olyan anekdotát az építőipar területéről, amikor a fegyelmezetlenség, hiba, képzetlenség jelentős károkhoz vezetett. Bozsokon utólag „engedték meg” a villanyszerelőknek, hogy a csövek falba ágyazásakor elvágják a vakolatba feszített drótozatot, egy-két év múlva meg is jelentek a nyomvonalon a repedések.

Tarr Edit állítja: a megfelelő technológiával épült szalmaházak jóval száz év fölött képesek előnyös tulajdonságaikkal örvendeztetni tulajdonosaikat. Lényegében a fa tartószerkezetek tartóssága, s természetesen a rendszeres karbantartás határozza meg élettartamuknak. S az előnyöket immár nemcsak a magán megrendelők ismerik fel. Épült már a világon templom, közösségi ház, iskola, színház, társasház is szalmából és Magyarországon is előkészítés alatt állnak ilyen méretű szalmaépületek.

Kárász Andor