Jelenlegi hely

Bándy Péter: Ne örüljetek annyira!

Bándy Péter képe

Mindig is úgy gondoltam, hogy egy olimpia megrendezése – amennyiben nem csinálják nagyon rosszul – számokkal nem kifejezhető haszonnal jár egy ország számára. Meg számokkal kifejezhetővel is, persze. 

Bár az MSZP–SZDSZ-kormány idején erős kétségeim lettek volna, hogy nem... khm... szúrják-e el ezt is, a magyar pályázat ellen még akkor sem léptem volna fel a saját eszközeimmel, amennyiben a Medgyessy-kabinet 2003-ban megadja a kandidáláshoz szükséges pénzügyi garanciát. Ám mivel a szocik ebben az ügyben is – és már akkor is – megszegték saját ígéretüket (a Fidesz 2002-es, olimpia melletti aláírásgyűjtő akcióját 650 ezren, köztük Medgyessy Péter, Kovács László és Demszky Gábor is támogatták), a kérdés végül lekerült a napirendről.

Egészen mostanáig úgy tűnt, talán jobb is így. A NOB ugyanis időközben elfogadta az Agenda 2020-at, a gazdaságos olimpiák programját, tudni lehetett, hogy a mozgalomban sokan szeretnének egy ehhez az irányelvhez „passzoló” nyertest, Magyarország pedig rengeteget fejlődött az elmúlt években, sokkal felkészültebb a rendezésre, mint az ezredforduló után.

Ráadásul az elmúlt két–két és fél évben megadatott, hogy rálátásom legyen az elvégzett munkára. Sokakkal beszéltem, a pályázatért felelős Fürjes Balázstól András Krisztina közgazdászon át a BOM-os Szalay-Berzeviczy Attiláig vagy a „szigetes” Gerendai Károlyig, konferenciákon, fórumokon jártam, s minden egyes alkalommal egyre biztosabb lettem abban: a Budapest 2024 pályázat óriási lehetőség és valószínűleg ebben a formában soha vissza nem térő alkalom, annyira együtt van minden egy magyar sikerhez. Aminek örülhettünk volna közösen, ahogy mondjuk a nyári focisikerek kapcsán. Erre látszott is némi esély, hiszen a fővárosi és parlamenti szavazások alkalmával szokatlan egység mutatkozott.

Aztán jött néhány felbiztatott idióta, érdekes módon éppen akkor, amikor a legtöbbet tudtak ártani. Nem 2015-ben, nem 2016 elején próbálkoztak, hanem amikor a legjobb alkalom mutatkozott arra, hogy be tudják dugni a botot a biciklikerék küllői közé. Nem az értelmes párbeszéd, nem az érdemi vita volt a céljuk, hanem egy olyan akció, ami igazán „nagyot szól”.

Nos, srácok-lányok, ezúttal volt egy sikeres momentumotok. Már amennyiben az ilyesmi a ti értékrendetek szerint siker. De előre szólok: bár most még szeretnek titeket a ballib oldalon, nem lesz ez mindig így. Talán a 2018-as választásig még eljuttok, ám aztán úgy jártok majd, mint a Milla, a netadós tüntetések szervezői meg a többi hasonszőrű társaság. Mentek a levesbe.

És a hírt, hogy „feloszlott a Momentum”, nagyjából úgy fogom ünnepelni, mint ahogy ti ujjongtatok az aláírások leadásakor a Fővárosi Választási Irodánál...