Jelenlegi hely

Románia, a dezorganizátor

Ágoston Balázs képe

Románia a közép-európai régió megbízhatatlan kockázati tényezője: börtönnel büntetné egy román kormánypárti képviselő a magyar autonómiatörekvéseket, bár a román külügyminiszter budapesti látogatásán a kapcsolatok fölmelegítéséről beszélt. Bukarest történelmi fóbiáinak rabjaként képtelen felhagyni a nyílt etnikai alapú fenyegetéssel és a kettős beszéddel.

Hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetné „az alkotmányos rend megváltoztatását” kezdeményezőket Tudor Ciuhodaru. A nagyobbik román kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (Pardidul Social Democrat, PSD) Jászvásár (Iaşi) megyei szenátora nem titkolta, hogy az erdélyi magyar autonomistákra gondolt, a román parlament felsőháza elé terjesztett törvénymódosítási javaslata indoklásában azt fejtegeti, hogy a székelyföldi önrendelkezési törekvések melletti marosvásárhelyi demonstrációk, továbbá „magyar nemzetiségű román európai parlamenti képviselők” tevékenysége szigorításra kényszerítik Romániát, mivel az említett kezdeményezések „szélsőséges, szeparatista, revizionista hozzáállással” a román államot veszélyeztetik.

Bár a törvénymódosítási javaslat megszavazására csekély a valós esély, mégis jól példázza a román politikai elitben nemzedékről nemzedékre öröklődő zsigeri magyarellenességet, mely Trianon óta legfeljebb hőfokában és eszközrendszerében változott hullámzó módon. A nyílt fenyegetés erősen relativizálja Teodor Meleșcanu külügyminiszter szavakban kinyilvánított szándékait, aki mandátuma egyik fő céljának a román–magyar viszony javítását jelölte meg, s hétfői budapesti látogatásán is ennek szellemében nyilatkozott. A széles mosolyok mögül azonban továbbra is hiányoznak a tettek, a valós tények pedig a szokásos bukaresti alakoskodásnak láttatják a szirénhangokat, még akkor is, ha egyébként a két országnak számos közös érdeke van.

Aligha vehető ugyanis komolyan a közeledési szándék kinyilatkoztatása akkor, amikor a román hatóságok továbbra is következetes paranoiával üldözik és büntetik a magyar közösség jelképeit és anyanyelvű feliratait, korlátozzák a magyar nyelv használatát, a román Főügyészi Hivatal szervezeti keretein belül működő Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (Direcția Națională Anticorupție, DNA) tevékenysége mintegy oldalvágásként a magyar közösség vezetőinek megfélemlítését is célozza, továbbá két kézdivásárhelyi fiatalembert több mint ingatag lábakon álló terrorváddal illetnek és meghurcolnak, a vádiratból kiviláglóan igyekezve összekötni az autonómia-törekvéseket a terrorizmus rémével.

Románia tehát továbbra is a legmegbízhatatlanabb szereplő a térségben. Ezért – bár a bülbülszavú Teodor Meleșcanu megpendítette, hogy országa szívesen közeledne a V4-ekhez – elsőrendű nemzetpolitikai érdek, hogy a magyarsággal szembeni, történelmileg jól ismert bukaresti húzd meg, ereszd meg politikát Magyarország ennek megfelelően kezelje, szükség esetén nemzetköziesítve a destabilizációs problémát. Világossá téve, hogy nem csak az óvatos bizalomépítés felé tapogatózó Közép-Európa újraszervesülésének elemi akadálya a Bukarest szavai és tettei között következetesen feszülő cinikus ellentmondás, hanem a régió geopolitikai jelentősége miatt is kockázatot jelent.