Jelenlegi hely

Sarokpontok

Konrad Sutarski lengyel író szerint a huszadik század három pusztító ideológiát szabadított a világra. A kommunizmus és a nácizmus után a harmadik a totalitárius államrend kiépítésére törekvő, neoliberális elvekre épülő globalizmus, amely a washingtoni konszenzus jelszavainak (liberalizáció, dereguláció, privatizáció) 1989-es meghirdetése nyomán égett bele az agyakba.

Kezdetben úgy tűnhetett, e hármas jelszó, s az ezekre épülő politika a dél-amerikai államok adósságrendezését szolgálja. Áldásait azonban élvezhették a szovjet zónából kikerült országok is, rögtön a kilencvenes évek elején. Magyarország különösen megszenvedte azt a tévedést, hogy a tőke és az áru szabad áramlása a mi érdekeinket is szolgálja. Iparunk, mezőgazdaságunk felszámolása, másfél millió munkahely eltűnése, az alacsony munkabérek, a csillagászati energiaszámlák és viselhetetlen mértékű infláció jelezte a multi- és transznacionális vállalatóriások térhódítását. És persze megszenvedtük azt a tévedést is a 2000-es évek elején, hogy nekünk, perifériaországnak részünk lehet a szociális piacgazdaság előnyeiből, és az Európai Unió a régen várt szabadság garanciáját nyújtja számunkra.

Az utóbbi hét év végképp megtépázta illúzióinkat. Kiderült, drasztikus támadásokat kapunk, ha túllépünk azon a határon, amit jószántukból megengednének nekünk az uniós és a pénzhatalmi struktúra vezetői. Ebben persze nem vagyunk egyedül, a V4-ek mindegyike ki van téve hasonlóaknak. És végigasszisztálhattuk, miként fojtják bele a görögöket saját válságukba, és miként kaptak „szakértő” miniszterelnököt az olaszok. S persze nyakunkba, vagyis Európa népeinek nyakába zúdították a migrációs válságot, azzal a nem titkolt céllal, hogy leválthassák a nemzeti identitásukhoz ragaszkodó népeket.

Az utóbbi néhány hét eseményeit azonban akár megnyugtatónak is tarthatjuk. Szembesülhettünk azzal, micsoda hálózatok működnek körülöttünk-ellenünk és mit érnek az általuk képviselt jelszavak. Azok, amelyek nevében ostoroznak bennünket, mert nem vagyunk eléggé liberálisak vagy genderek, nem fogadjuk jó szívvel a bevándorlókat, sorosozunk, és túlélésünk érdekében némileg zabolázni akarjuk a hazánkban ideiglenesen állomásozó bankokat és világvállalatokat, valamint a fősodorhoz tartozó médiahatalmakat.

A józan észnek ellentmondó, irracionális támadások és hazai zajgások ugyan élesen rávilágítottak e kockázatos helyzet sarokpontjaira, ám a polip karjai már látszanak, ha még nehéz is felmérni, voltaképpen mekkora a fenevad, amellyel dolgunk van. Ám a felvetett kérdések egyszerűek lettek.

Feloldódunk-e a nagy világállamban, amely nekünk kizárólag párialétet szán? Vagy megvédjük nemzeti szuverenitásunkat, identitásunkat, mert ez lehet szabadságunknak egyetlen záloga. A válaszokat persze mindenkinek magának kell megfogalmaznia önmaga számára.

De legalább tisztán látjuk a kérdéseket, s legfeljebb ideig-óráig bújhatunk ki a válaszadás elől.