Prága a csapatban marad

A cseh elnökválasztás második fordulója röviden összefoglalva: Miloš Zeman győzött, Brüsszel vesztett. Kockázatos dolog így, egy az egyben kijelenteni, hogy Zeman ellenfele, Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke a brüsszeli elit embere lenne. Kockázatos, de nemcsak értesülések szólnak erről, hanem bizonyos tapasztalatok is ezt mutatják.Drahoš ahhoz a brüsszeli elithez áll közel, amely csókokkal fogadja és államfőknek kijáró protokollal várja Soros Györgyöt. Ez az elit már sokszor, sokféleképpen ki akarta csalni a V4-ből Csehországot, abban a reményben, hogy ezzel összezúzhatja az egész visegrádi koalíciót.

Ebből a szempontból nagyon rosszul jöttek Brüsszelnek a tavalyi cseh parlamenti választások, ahol a populistának tartott, s nyíltan migrációellenes ANO nevű párt és vezetője, a szlovák és részben magyar származású üzletember, Andrej Babiš aratott győzelmet. Méghozzá eddig soha nem látott arányban, amit elsősorban a cseh választók protest szavazatainak köszönhetett. A csehek egy nemzetibb és markánsabb vezetést akartak.

Miloš Zeman államfő pedig a csehekkel tartott és örömmel adott megbízást a kormányalakításra Andrej Babišnak, a győztes ANO elnökének. Az az egyébként baloldali Zeman, aki a jobboldali Babišban és nemzetpolitikájában szövetségest látott. Jiří Drahoš viszont pont azt hirdette meg kampányában, hogy amennyiben győzelmet arat, akkor nem Babišt kéri fel kormányalakításra. Nem érdekelte őt, hogy ez tulajdonképpen a népakarat erőszakos megváltoztatása.

Drahošt, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnökét entellektüel államfőjelöltként építette fel a prágai értelmiség az agresszívnak és darabosnak tartott Miloš Zemannal szemben, aki egyébként nem tett mást, mint hogy Csehországban is megtörte nyilatkozataival a PC-beszédstílus egyeduralmát.

Drahoš 48,5, Zeman pedig 51,5 százalékot szerzett a választás második fordulójában. Zeman ezzel újabb öt évre a Cseh Köztársaság elnöke lett. Összesen 2,8 millió cseh polgár voksolt rá, míg ellenfelére 2,6 millió. Nem nagy különbség. A választás részvételi aránya 66,5 százalék volt, ez több mint négy százalékkal haladta meg az első forduló részvételi arányát.

A prágai értelmiség a „bunkó Zeman kontra tudós Drahoš” képletre építette fel az egykori akadémiai elnök kampányát, amelybe végül becsempészte a „Kelet vagy Nyugat?”, még konkrétabban a „Moszkva vagy Brüsszel?” című álkérdést is. És ennek viszonylag sok cseh szavazó bedőlt. De a többség – még ha az oly szűk többség is – meglátta a lényeget és szertefoszlatta a brüsszeli elit és Soros álmait.

Babišnak volt már egy sikertelen kormányalakítási kísérlete, amelyben az ANO a cseh parlamenti pártok teljes ellenállásával találkozott. Zeman ennek ellenére bejelentette, hogy újfent Andrej Babišt bízza meg kormányalakítással.

Van azért némi pikantériája a dolognak. Tudjuk, hogy a parlamentbe került pártok közül korábban egyik sem akart koalícióra lépni Babišsal és az ANO-val. Most viszont úgy tűnik, hogy Zeman rávette pártját, a Cseh Szociáldemokrata Pártot (ČSSD), hogy kezdjen koalíciós tárgyalásokat Andrej Babišsal. Viszont ha megegyeznek, még akkor is csak 95 mandátummal rendelkezne a 200 fős parlamentben ez a koalíció, tehát még mindig nem lenne meg a megfelelő kormányzati többsége. Babiš ezért azt tervezi, hogy felkéri a Csehország és Morvaország Kommunista Pártját (KSČM) kabinetjének külső támogatására. Hogy miként reagál erre a cseh közvélemény, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a tavalyi választásokon épp az addigi kormánykoalíciót vezető szocdem pártot akarta kitessékelni a hatalomból…

Úgy tűnt most pár napig, hogy a cseh parlamenti pártok előrehozott választásra játszanak. Ám amikor megismerték a közvélemény-kutatási eredményeket, letettek erről. Kiderült ugyanis, hogy egy előrehozott választáson Babiš és az ANO még nagyobb arányú győzelmet aratna, mint tavaly, és lennének olyan, parlamentbe jutott pártok, amelyek az előrehozott voksoláson már nem ugranák meg a bejutáshoz szükséges küszöböt. Andrej Babiš mindeközben részt vett a pénteken rendezett budapesti V4 csúcson, ami jele volt annak is, hogy stabil a visegrádi szövetség.