Pörög a „pisikampány”

„Ötletes reklámkampánnyal indítja az évet Svédországban az IKEA” – fogalmaz egy cikk bevezetőjében az egyik internetes bulvárlap újságírója. Korábban is voltak már zseniális promóciós ötletei a népszerű áruház marketingeseinek, egyszer például berendeztek egy buszmegállót a cég legújabb bútoraival. E példából kiindulva a gyanútlan ember azt hiheti, ezúttal is valami hasonló dologról lesz szó, ám most egy egészen szürreális ötlettel állt elő a vállalat.

Az IKEA legújabban arra bátorítja a svéd nőket, hogy vizeletükkel kenjék össze a kereskedés legfrissebb újsághirdetését, ami nem más, mint egy nagy terhességi teszt, amelyik pozitív eredmény esetén két csík helyett a reklámban szereplő gyermekágy akciós árát jeleníti meg. És ez még nem minden! A pisis hirdetést kuponként felhasználva a leendő szülők meg is vásárolhatják az érintett terméket.

Nem ez az első megnyilvánulás, amivel az IKEA tanúbizonyságot tesz liberális szemléletéről. A cég másfél évvel ezelőtt itthon is meglepetést okozott, amikor katalógusában az ágyak, székek és szekrények promotálása mellett egy oldalt szentelt arra, hogy elmagyarázza, mit jelent az otthon a menekültek számára, illetve, hogy felvilágosítsa a potenciális vásárlókat, a szíriai migránsok ugyanolyan emberek, mint a kötetet lapozgatók.

A vállalat logója szerepel a „Nyitottak vagyunk” közösségi kezdeményezés támogatói között is. A cégvezetőkből álló gárda azt vallja, hogy egy munkahelyen mindenkit csak a tettei és teljesítménye alapján szabad megítélni, ennek jegyében tavaly száz csapattag a katolikus egyházat többször nyíltan pocskondiázó budapesti melegfelvonuláson is részt vett.

Mindez persze jelentőségét veszti a legújabb reklámfogás mellett. A „pisikampány” minden bizonnyal még azoknál a szülőknél is kiveri a biztosítékot, akik minden hétvégéjüket az IKEA-ban töltik. Talán ahogy mi, úgy ők is abban bíznak, hogy a pelenkagyártók és a férfimagazinok nem rukkolnak elő ehhez hasonló ötlettel. Mindenesetre a svédeknek azt javasoljuk, csak óvatosan a várótermi magazinokkal, hiszen lesznek hölgyek, akiknek a terhességi teszt negatív eredményt mutat majd…

Ez a videó használati utasításként is szolgálhat...