Álszentek és álhírek egy igazságon túli világban

Az elmúlt években egyre inkább elmosódtak a határok az igazság, a valóság és a kitalált dolgok, az álvalóság között. Újabb és újabb példákkal bizonyítja manapság az élet, hogy egy igazságon túli világban élünk. Olyanban, ahol a valóság naponta kapitulál az úgynevezett igazságok sora előtt, s a tények helyett az érzelmek, vagy a személyes meggyőződés formálják a közvéleményt. Napjaink hősei a trollok, a hackerek, akiket állítólag kizárólag a Kreml vet be a hibrid háborújában, miközben a világ másik, szebbik fele állhatatosan harcol az orosz propaganda ellen. Ám hogy a világ messze nem ilyen fekete-fehér, azt az információs háborút egyre inkább csúcsra járató Nyugat lépten-nyomon bizonyítja. 

Élen járnak ebben az angolszász blokk előretolt európai helyőrségeként funkcionáló britek, akik lassan már a természeti csapásokat is Moszkva számlájára írják. Mint ahogy Putyin Oroszországát vádolták a kettős ügynök Szergej Szkripal meggyilkolásának kísérletével is. Az incidens miatt Nagy-Britannia mögött felsorakozott államok pedig több mint 300 orosz diplomatát utasítottak ki, amelyre Moszkva hasonlóképpen válaszolt. Közben Szkripalékra valahogy nem hatott a „halálos méreg”, egyre jobban lettek, s azóta már haza is térhettek. Az eset két halálos áldozata egy macska és két tengerimalac. London a helyzet változásához igazodva újabb és újabb verziókkal állt elő, s a külügyminisztérium hivatalos Twitter-oldaláról csendben eltűnt az a bejegyzés, amely egyértelműen Moszkvához kötötte a novicsok nevű idegmérget. 

A brit sajtó vezető hírei közül is eltűnt az ügy, eldugták a főszereplőket is, s ha néha még fel is bukkan, csak a kérdéseket szaporítja. Így például Julija Szkripal legutóbbi nyilatkozata, amelyben ugyan felmondja a brit verziót, ám arról nem beszél, milyen méregtől is lettek rosszul. Azt viszont Londont ugyancsak zavarba hozva felveti, hogy egyszer még visszatérhet Oroszországba. Közben az ügynek Oroszországon kívül nincs gyanúsítottja, mint ahogy bizonyítékokat sem láttunk, s már végképp nem érti senki, hogy mi is történt valójában. Legfeljebb sejti, hogy nem egészen az, amit a hitelességére oly büszke nyugati fősodor máig állít.

Baj van az igazsággal és a hitelességgel az újabb vezető hír körül is. A már hosszú-hosszú ideje lényegében Londonban élő orosz oligarcha Roman Abramovics vízumának visszatartásáról van szó. London a piszkos pénzek elleni harca jegyében kutatja a Chelsea futballklubot tulajdonló üzletember vagyonának eredetét. Közben Abramovics már alijázott is Izraelbe, s így vízum nélkül is utazhat Nagy-Britanniába. Az igazságot kereső olvasó pedig elgondolkodhat azon, miért is lettek az orosz pénzek éppen most piszkosak, s miért fenyegeti a brit demokráciát hirtelen ez a becslések szerint mintegy 25 milliárd fontnyi orosz tőke. 

Mert, mint a The Guardian is rámutat, még a szovjet időkre visszanyúló története van a piszkos orosz pénzek londoni parkoltatásának. Kezdve attól, hogy a II. világháború után a szovjet dollárok segítségével állt talpra a londoni City. Az úgynevezett euródollárok nélkül ugyanis aligha tudta volna felvenni a versenyt a megerősödött Wall Streettel. A kommunista időszak végére a szovjet minisztériumok már rutinszerűen rejtették el a valutát a brit offshore-okban. Sőt, még a szovjet központi bank is ide menekített tartalékokat a saját kormánya elől. Aztán a '90-es évektől egyenesen dőlt ide az orosz pénz. S vajon mennyire tekinthető piszkosnak az a 800 millió font, amelyet a brit kormány kapott az orosz oligarcháktól a befektetői vízumokért? 

S ha ezek a példák még nem bizonyították volna elég meggyőzően a Nyugat kétszínűségét, az atlanti tábor jelenleg kedvenc keleti védence és tanítványa, Ukrajna még látványosabban bizonyítja, hogy az álhírek forrása manapság messze nem csak Moszkva. Sőt, a Kijevben élő ellenzéki orosz újságíró Arkagyij Babcsenko megrendezett meggyilkolásával majd feltámadásával az ukrán titkosszolgálatok azt is igazolják, hogy álhírek gyártása egyáltalán nem csupán a sajtó sajátja. 

Ez az abszurd, morbid és primitív akció csak annyiban különbözik a Szkripal-ügytől és az orosz oligarchák ellen indított londoni hajszától, amennyire Ukrajna Nagy-Britanniától. S még nem is az a legnagyobb baj, hogy az SZBU vagy az MI6 elveszíti a szavahihetőségét. De lassan már nem lehet senkiben és semmiben sem bízni, amely még jobban elbizonytalanítja az átalakuló világban enélkül is irányt vesztő társadalmakat.