Várjuk ki a végét!

Véget érhet a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum kálváriája. A feltételes mód azonban jelzi, az ujjongás, az ünneplés még korai. A héten kiadott minisztériumi rendelet egyelőre csak ideiglenes működési engedélyről szól, az intézmény akkreditációja hosszú folyamat végén lehetséges. Addig is a legnagyobb problémát talán a szükséges tanulólétszám biztosítása jelenti, hisz az évek óta tartó huzavona, politikai és ügyészségi zaklatások után sok szülő kétszer is meggondolja, hova írassa be a gyermekét.

Fotó: MTI, archív

A jelenlegi konfliktus eredőjeként az a román félelem nevezhető meg, hogy a római katolikusok tulajdonát képező iskolaépületben működő román főgimnázium – kisebbik épületét használja a magyar oktatási intézmény – esetleg kiszorulhat az épületből. A román szélsőséges erők céljuk elérése érdekében még a híres-hírhedt korrupcióellenes ügyészséget, a DNA-t is bevetették: az iskola tanulóinak szüleit zaklatták, citálták be kihallgatásra, ily módon próbálván eltántorítani azon szándékuktól, hogy az iskolába járassák gyerekeiket.

Az iskolaügyet illetően nem hallgatható el a római katolikus egyház felelőssége sem. Ha az iskolaépület tulajdonosa, a Római Katolikus Státus Alapítvány – vezető testületében ott van Borbély László, az RMDSZ egykori erős embere, aki a Fidesz-RMDSZ-kapcsolatok normalizálásának egyik legádázabb ellenzője volt – annak idején nem hosszabbítja meg a román főgimnázium bérleti szerződését, akkor máig talán lenyugodhattak volna a kedélyek, s akár meg is oldódhatott volna a probléma.

Mindenesetre az ellentétek odáig eszkalálódtak, hogy tavaly már Orbán Viktor  miniszterelnök közbelépésére is szükség volt: egy Liviu Dragneával folytatott telefonbeszélgetés alkalmával a legfőbb román kormánypárt vezetője, a képviselőház elnöke megígérte, hogy kormány szintjén rendezik az ügyet. Ezt megelőzően Szijjártó Péter volt kénytelen kijelenteni: Romániának az OECD-be való felvételét illetően Magyarország mindaddig élni fog vétójogával, amíg az iskolaügy meg nem oldódott.

Beismerem, a felsorolt karakteres kiállások után újra jó volt magyarnak lenni, bár egy pillanatig sem feledhetem: román politikus ígéretének hinni kapitális hiba. Ilyenkor egykori román kollégám jut eszembe, aki betartatlan ígéretei miatti korholó megjegyzéseimet hallva azzal vágta ki magát, hogy „román ember olyan szegény soha nem lehet, hogy ígérni ne tudjon”.

Hát ezért mondom: még korai az ujjongás. Várjuk ki a végét.