A Fidesz szerint a Jobbik megint csak a levegőbe beszél, ugyanis a szocialistákkal együtt nem szavazta meg, hogy az egészségügy többletforrásokat kapjon.

A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Jobbik az egészségügyre szánt források növelését sürgette.

A Fidesz közölte, 2010 óta pótolják az egészségügytől elvett pénzeket; az idei költségvetésben 325 milliárd forinttal több jut az ágazatra, mint a baloldal által utoljára benyújtott büdzsében.

A Fidesz kormányzása óta 500 milliárdos fejlesztés és 400 milliárd forint értékű bérfejlesztés valósult meg az egészségügyben – ismertették a közleményben, amely arra is kitért, hogy az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nő.

A kórházak adóssága radikálisan csökkent, 21 kórházban már nullára csökkent a tartozások értéke – tették hozzá.

MTI