A szocialisták álláspontja soha nem változott, továbbra is ellenzéki összefogást és közös listát javasolnak – közölte az MSZP szombaton az MTI-vel, a Demokratikus Koalíció (DK) közleményére reagálva.

A DK szombaton koordinált egyéni jelöltállítást javasolt és közölte, hogy önálló listát állít a 2018-as választásokra.

A szocialisták közleménye szerint a DK éveken át másról sem beszélt, mint az összefogás szükségességéről, ennek ellenére Gyurcsány Ferenc „hátat fordít az ellenzéki tárgyalásoknak”.

Az MSZP szerint „az országot szétrabló Fidesz-kormány” leváltásához közös miniszterelnök-jelöltre, közös ellenzéki listára, és mind a 106 választókerületben egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben – áll a közleményben.

MTI