Fotó: MTI/Lakatos Péter

Szombat reggel megkezdődött Budafok egy részének kiürítése, hogy a nap folyamán a Magyar Honvédség tűzszerészei kiemelhessék és hatástalaníthassák a Duna budafoki szakaszán megtalált két, egyenként egytonnás világháborús robbanótestet – tájékoztatta a fővárosi kormányhivatal az MTI-t.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Közleményük szerint a bombák helyétől számított egy kilométer sugarú körön belül lakóknak és az ott dolgozóknak el kell hagyniuk a városrészt, a lezárt területre behajtani már nem lehet. A Magyar Honvédség tűzszerészei csak akkor kezdik meg a bombák kiemelését és hatástalanítását, ha a lezárt területen már nem tartózkodnak civilek. Budafok-Tétény önkormányzata négy befogadóhelyet nyitott a lakosság részére.

A 6-os számú főút Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát, valamint a MÁV Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszát várhatóan délelőtt 10 órától zárják le. Az érintett területen belül a közösségi közlekedési járatokra már csak felszállni lehet, azokról leszállni nem. A budafoki buszjáratok várhatóan 10 óra után a lezárt területet elkerülik, módosított útvonalon közlekednek.

A műveletben csaknem 900-an vesznek részt, a honvédségi tűzszerészek mellett több mint 600 rendőr, mintegy 60 ember a katasztrófavédelemtől, továbbá több mint száz közterületi rendész és polgárőr, valamint az önkormányzattól csaknem 90-en.

A kiürítéssel kapcsolatos aktuális információk elérhetők a kormanyhivatal.hu oldalon – áll a közleményben.

16:54 – hatástalanították a bombákat, feloldották a területzárást

Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal igazgatója elmondta, újraindult a forgalom a 6-os úton, a vasúti közlekedés is helyreáll.

Mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát, az önkormányzati szolgáltatást mintegy hatvan ember vette igénybe.

A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Major Tibor alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének képviseletében köszönetet mondott a lakosságnak a konstruktív együttműködésért, továbbá valamennyi társszervnek, akik munkájukat segítették.

Elmondta, a vízállás is nagyban nehezítette a munkájukat. Hajójuk lehorgonyzását a Hídépítő Zrt. segítette.

Az alezredes közlése szerint a víz alatt a látótávolság gyakorlatilag nulla volt, búváraik „vakon” dolgoztak.

A budafoki gázlónál tavaly októberben került elő a két második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bomba. Major Tibor azt mondta: a két bomba 450-450 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. A víznek köszönhetően a robbanótest és a gyújtószerkezet is jó állapotú volt.

A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket pedig elszállítják.

A művelet ideje alatt a rendőrség 1 kilométeres sugarú körben kiürítést és zárást rendelt el, az érintettek számára négy közeli befogadó helyet nyitottak meg. A lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.

A kiemelésre a Duna alacsony vízállása miatt korábban nem volt lehetőség. A kiürítésre és a műveletre Budapest Főváros Védelmi Bizottsága koordinációja mellett készült fel a honvédség és a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, Budafok-Tétény Önkormányzata és a számos közüzemi szolgáltató.