A kormánypártok szerint minden idők legsúlyosabb korrupciós botránya zajlik a Jobbiknál: Kovács Bélával, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselőjével kapcsolatban amerikai, európai és magyar hatóságok gyanúja is az, hogy az oroszoknak kémkedett.

Fotó: MTI, archív

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Fidesz és a KDNP nevében tartott szerdai sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte azt, ami a Jobbiknál zajlik. Kovács Béla „az Európai Unió ellen egy idegen hatalomnak kémkedhetett, és ezért valószínűleg komolyabb pénzeket is kapott, amiből valószínűleg a Jobbik kasszájába is juthatott” – fogalmazott.

A politikus azt mondta, nem sokat lehetett megtudni Kovács Bélától a szerdai ügyészségi meghallgatása után, de azt megerősítette, hogy találkozott orosz diplomatákkal. Éppen ezért itt az ideje, hogy az ügyben Vona Gábor, a Jobbik elnöke is színt valljon arról: miért falazott eddig Kovács Bélának; igaz-e, hogy Kovács Béla a Jobbik „táskásembere” – tette hozzá.

A Fidesz és a KDNP álszentnek tartja Vona Gábor viselkedését és magatartását az ügyben, hiszen a pártelnök úgy csinál, mintha ahhoz semmi köze nem lenne, mintha az ügy nem is a pártjához tartozna. A kormánypártok szerint Vona Gábor nem teheti meg azt, hogy érdemben nem válaszol a felmerült kérdésekre – mondta Hollik István megjegyezve azt is, hogy a Jobbikban Kovács Béla ügyét eddig komolyan nem vizsgálták.

Közölte, a kormánypártok úgy gondolják, hogy szerdán újabb lehetősége lett volna Kovács Bélának, hogy beszéljen az ügyéről, Vona Gábornak pedig arra lett volna lehetősége, hogy az ügy kapcsán valljon színt arról, mit tud „minden idők legsúlyosabb korrupciós botrányába” keveredett képviselőjéről.

Azon újságírói felvetésre reagálva, hogy Kovács Béla szerint a kormánypártok megrendelésére politikai lejáratás folyik ellene, Hollik István ezt összeesküvés-elméletnek nevezte, és – mint mondta – komoly vádakról van szó, nem véletlen az, hogy több hatóság is nyomoz az ügyben.

Egy másik felvetésre miszerint ellentmondásosak Orbán Viktor miniszterelnök Horthy Miklós kormányzóval kapcsolatos kijelentései, ugyanis a kormányfő korábban Horthy Miklósról mint nagy államférfiról beszélt, kedden pedig úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány bűnt követett el, hogy a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait. Hollik István erre reagálva kijelentette: szerinte ebben semmiféle ellentmondás nincs, a két állítás megfér egymás mellett. Horthy Miklóst a két világháború közötti tevékenysége az államférfiak közé emeli, de ettől függetlenül a magyar kormány akkor bűnt követett el, amikor nem védte meg a zsidó állampolgárait – mondta.

A politikus arról is kérdezték, hogy mi a véleménye arról, hogy Simon György, a Demokratikus Koalíció (DK) VIII. kerületi önkormányzati képviselője mesekönyvnek nevezte a Facebookon a Bibliát, és idiótáknak azokat, akik a Biblia szerint élnek. Hollik István úgy reagált: ez a megnyilvánulás megmutatja, hogy a DK „az egy kommunista párt, hiszen pártállami időket idézve támadják a (…) kereszténységét”.

MTI