Összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá 112 önkormányzati óvoda- és konyha megújításához idén a költségvetés – tudatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel.

A három éves kortól kötelező óvodai nevelés és az egyre szélesebb kört érintő ingyenes étkeztetés feltételeinek kialakítására a kormány minden lehetséges költségvetési forrást biztosít – hangsúlyozta közleményében Varga Mihály.

Emlékeztetett: 2014 óta csaknem száz önkormányzat részesült mintegy 4,3 milliárd forint támogatásban, így több mint 3000 új férőhely jött létre és csaknem 300 konyha újulhatott meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan a települések idén tavasszal is pályázatot nyújthattak be az óvodai intézményrendszer bővítésére és a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására.

A korábbi évek sikeres pályázatainak eredményeként, illetve a rendelkezésre álló uniós források miatt az óvodafejlesztésre kiírt 2,5 milliárd forintos keretösszegre mintegy 500 millió forint igény érkezett. Ennek nyomán 12 településen újulhatnak meg intézmények, közel félezerrel növelve az ellátásban részesülő gyerekek létszámát.

A fennmaradó összeg egy részét a mini bölcsődék létrehozását célzó pályázatra csoportosította át a kormány, a konyhafejlesztésre szánt eredetileg egymilliárdos keretet pedig 1,8 milliárd forintra emelte. Így száz óvodai gyermekétkeztetést biztosító önkormányzati konyha átalakítása kezdődhet meg – ismertette Varga Mihály.

A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy hazánk minél inkább családbarát országgá váljon. Ezért a gyermekvállalást ösztönző szakpolitikai intézkedések mellett a gyermeknevelés támogatására is évről-évre jelentős forrás jut – közölte a miniszter.

MTI