Legalább 20 százalékos a munkaerőhiány a mintegy 50-60 ezer embert foglalkoztató takarítóágazatban – írja pénteki számában a Világgazdaság.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A lapnak Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (Matisz) elnök elmondta, hogy a munkaerőhiány az ágazatban régóta probléma. A szervezet azt szeretné elérni, hogy a 2200 forintos mimimumóradíj legyen a mérvadó az idei megállapodások során, az elnök szerint azonban a megrendelők az áremeléseket nehezen fogadják el. Mint mondta, ma már nettó 130 ezer forint alatt nem lehet takarítót találni, de a Nyugat-Dunántúlon a 180 ezres fizetés sem elég csábító, amikor Ausztriában 1300 eurót (408 ezer forint) is meg lehet keresni.

Az elnök szerint mégsem a külföldi munkavállalás nehezíti a munkaadók helyzetét, jelentősebb az egyéb iparágak elszívó ereje. A szövetség ezért oktatással, kamarai védőhálóval, rezsióradíj bevezetésével erősítené a szakmát. A lap arról is ír, hogy tavaly 4645 vállalkozás foglalkozott takarítással Magyarországon, együttes árbevételük meghaladta a 170 milliárd forintot. 2013-ban 650-nel több társaság osztozott a 40 milliárd forinttal kisebb forgalmon. Az elnök szerint a kevés nagy cég mellett sok kis, 100 millió forintos árbevétel alatti résztvevő jellemzi a piacot.