Az Európai Unió tagállamai több mint 825 ezer, más uniós országból, vagy unión kívüli országokból érkező ember számra adtak állampolgárságot. Magyarország mintegy 2800 embernek, 35 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte 2017-es adatokat összesítő jelentésében az uniós statisztikai hivatal szerdán.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az Eurostat tájékoztatása szerint az unión kívülről érkező kérelmezők számára biztosított európai uniós állampolgárság megadásának adatai az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatnak. 2016-ban számuk közel 995 ezer volt, 2015-ben pedig mintegy 841 ezren kérelmeztek európai állampolgárságot.

2017-ben az összes engedélynek mindössze 17 százaléka volt más uniós tagállamból érkezettek által benyújtott és elfogadott kérelem. A nem uniós kedvezményezettek főként marokkóiak, albánok, indiaiak és pakisztániak voltak. A marokkóiak közül legtöbben  olasz, spanyol és francia, az albánok közül legtöbben  görög és olasz, az indiaiak és a pakisztániak főként brit állampolgársághoz folyamodtak.

A legtöbb, szám szerint  25 ezer állampolgársági kérelmet románok adtak be más uniós országban, akiknek legtöbbje olasz állampolgárságot kapott. A 22 ezer lengyel kérelmező főként brit és német állampolgárságot kért.

A statisztikai hivatal kiemelte, hogy a vizsgált év során a legtöbb uniós állampolgár között a románokat és a lengyeleket követően a britek adtát be a legtöbb, mintegy 15 ezer állampolgársági kérelmet. Egy másik uniós tagország állampolgárságát megszerző britek száma több mint kétszeresére nőtt 2017-ben. Más uniós ország állampolgárságát Nagy-Britannia után legtöbben Luxemburgból, Máltáról és Franciaországból kértek.

Már egy adott országban élők honosítási eljárásainak sorában Svédország vezet, ahol száz külföldi lakosra vetítve 8,2 állampolgárságot biztosítottak a kérelmezők számára. Svédországot Románia (5,9) Finnország (5,0), Portugália (4,5), Görögország (4,2) és Ciprus (3,9) követi a sorban.

Magyarország 2787 embernek adott állampolgárságot 2017-ben, ez 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kedvezményezettek főként romániaiak, ukrajnaiak és szlovákiaiak voltak. – közölte az uniós statisztikai hivatal.

Több mint kétszeresére nőtt az EU-ban állampolgárságot kapott britek száma
Bő kétszeresére, 127 százalékkal emelkedett az Európa Unió országaiban állampolgárságot kapott britek száma 2017-ben, a Brexit-szavazását követő első évben 2016-hoz képest – emelte ki szerda jelentésében az EU statisztikai hivatala.
Az Eurostat jelentéséből kitűnt, hogy 14 900 brit állampolgár folyamodott sikeresen állampolgárságért más uniós országokban 2017-ben, ami 127 százalékos növekedést jelent a 2016-os esztendő hasonló adatához képest.
Az EU-ból történő brit kilépésről döntő népszavazást 2016 júniusában tartottűák Nagy-Britanniában. 2016-ban 6555 brit állampolgár kapott más uniós országban állampolgárságot. 
Az adatok szerint zömmel azok kértek külföldi állampolgárságot, akik amúgy sem hazájukban, hanem más EU-tagállamban élnek és attól tartanak, hogy a brit kilépés rendkívüli módok megnehezíti életüket, munkavégzésüket, közlekedésüket a közösségen belül. A legtöbben, csaknem hétezren német állampolgárságot kértek, közel kétezren franciát, mintegy 1400-an belgát és valamivel kevesebben holland, valamint svéd állampolgárságot.