A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint élesen kettéválik, hogy mit gondolnak az európai országok lakosai, és mit a szocialista vagy liberális európai parlamenti képviselőik.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Lánczi Tamást azzal kapcsolatban kérdezték az M1 aktuális csatorna műsorában, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt az EP plenáris ülésén, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt.
    
A szakértő azt hangoztatta, hogy az EP-ben többségben vannak a migránspárti képviselők, akik a nyitott határokat támogatják, és azt szorgalmazzák, hogy minél több bevándorló érkezzen Európába. A brüsszeli elit egy része nem hajlandó elfogadni, hogy Magyarország nem akar migránsokat beengedni – tette hozzá.
    
Azért a magyarokat bélyegzik meg, mert Magyarország nyilvánítja ki a kezdetektől a legegyértelműbben és leghatározottabban a véleményét. Ugyanakkor más államok is osztják ezt az álláspontot, csak egyesek „titokban” vagy kevésbé hangosan – emelte ki az elemző, példaként említve Ausztria „pálfordulását”.
    
Lánczi Tamás szerint egyes képviselők hazugságokat mondtak Magyarországról, és az EP nem először tartott olyan vitát, amelyben tényeket tagadtak.

MTI