Andrej Babis cseh miniszterelnök szerint az általa vezetett új kormány nagy valószínűséggel nem kap elsőre bizalmat a parlamenti alsóháztól. A bizalmi szavazásra január 10-én kerül sor.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„A pártok és a mozgalmak, amelyekkel tárgyaltunk, egyértelműen tudtunkra adták, hogy nem akarnak kormányra lépni az ANO-val. Ők ellenzékben akarnak maradni, mi meg dolgozzunk” – jelentette ki csütörtök este a közszolgálati televízióban Andrej Babis, amikor értékelte a parlamenti pártokkal a hét folyamán folytatott tárgyalásait.
    
Babis szerint egyedül a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) nyilatkozott úgy, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandó megtűrni a kisebbségi kormányt. „A többiek elutasítottak, meglátjuk, megváltozik-e a véleményük januárban vagy sem” – tette hozzá a kormányfő.
    
Milan Chovanec, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) ügyvezető alelnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja a tárgyalások várható második fordulójában újra mérlegelni fogja, miként viszonyuljon a Babis-kormányhoz.
    
A miniszterelnök a köztelevízióban megerősítette: a várható kudarc után kész az újabb kísérletre. Milos Zeman államfő jelezte, hogy az esetleges második körben szintén Babist fogja megbízni a kormányalakítással. „Amennyiben a második körben sem szereznék támogatást, akkor már felesleges időhúzás lenne egy harmadik kísérlet. Úgy vélem, hogy akkor már készülhetünk az előrehozott választásokra” – tette hozzá.
    
Az elutasítások legfőbb oka, hogy Andrej Babis ellen a cseh rendőrség bűnügyi eljárást akar indítani az európai uniós támogatásokkal való állítólagos visszaélés miatt.
    
Az októberi választások győztesének, az általa vezetett ANO mozgalomnak 78 képviselője van a 200 tagú parlamenti alsóházban, ami kevés a kormány iránti bizalom megszavazásához. 
    
A 15 tagú új cseh kormányban kilencen az ANO képviselői, hatan párton kívüliek.
    
A legújabb közvélemény-kutatás szerint a választások után másfél hónappal az ANO megerősítette vezető pozícióját, míg a többi pártok támogatottsága mérsékelten csökkent. December elején az ANO-ra szavazott volna a megkérdezettek 35,5 százaléka, hat százalékkal többen mint októberben. A 2-3. helyen a Cseh Kalózpárt és a Polgári Demokratikus Párt (ODS) áll 11,5 százalékkal. Két jobboldali, jelenlegi parlamenti párt – TOP 09 és a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) támogatottsága az ötszázalékos parlamenti küszöb alá esett.
    
A prágai sajtóban megjelent vélemények többsége szerint Babisnak esélye van a második fordulóban bizalmat kapni kormánya számára. Ha ez nem jönne be, az előrehozott választás a jelenlegi parlamenti pártok közül leginkább az ANO-nak kedvezne.

(MTI)