Orosz megfigyelők érkeznek az ukrán elnökválasztásra

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Oroszország elküldi jelöltjeit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) rövid távú ukrajnai választási megfigyelő missziójába, a kapott felkéréssel összhangban - közölte kedden az orosz külügyminisztérium.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az orosz diplomáciai tárca az erre vonatkozó meghívó körlevelet kedden kapta meg az ODIHR-től. A moszkvai minisztérium kifejezte reményét, hogy  az orosz jelöltek számára "megfelelő körülményeket teremtenek a nemzetközi megfigyelés feladatainak ellátásához".

A diplomáciai állásfoglalás emlékeztetett rá, hogy az ukrán központi választási bizottság korábban elvetette az ODIHR hosszú távú megfigyelő missziója két orosz tagjának akkreditálását. "Emiatt kénytelenek voltunk törölni a kiküldetésüket" - hangzott a dokumentum.

"Ettől függetlenül az orosz fél élni kíván azzal a jogával, hogy részt vegyen egy másik EBESZ-tagállamban, adott esetben Ukrajnában megtartott választások nemzetközi megfigyelésében" - hangsúlyozták a szerzők.

"Lépéseink az összes EBESZ-ország azon kölcsönös kötelezettségvállalásán  alapul, amely biztosítja  a megfigyelők akadálytalan eljutását egymás választásaira.  Ez az intézkedés hivatott szavatolni a választási folyamatok átláthatóságát és demokratizmusát" - tették hozzá.

A két orosz hosszú távú megfigyelő akkreditálásának kijevi elutasítása nyomán az orosz külügyminisztérium pénteken még azt közölte, hogy biztonsági megfontolásokból nem küld megfigyelőket az ODIHR missziójába, és az ukrán lépést "a nemzetközi kötelezettségek rendkívül súlyos megsértéseként" értékelte. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője mindazonáltal azt mondta, hogy  Moszkva nem fogja elutasítani az ukrán elenökválasztás eredményének elismerését, ha az ODIHR-hoz tartozó megfigyelőit nem engedik be Ukrajnába.

Ukrajnában a tervek szerint március 31-én tartják az elnökválasztás első fordulóját. Az ukrán központi választási bizottság 2018. december 31-én, a kampány első napján közölte, hogy felszámolja mind az öt eddigi oroszországi választóhelyiséget - Moszkvában, Szentpéterváron, Rosztov-na-Donuban, Jekatyerinburgban és Novoszibirszkben. Az Oroszország területén tartózkodó ukrán állampolgárok ezek helyett Georgiában, Kazahsztánban és Finnországban adhatják le voksaikat.

Az ukrán parlament múlt csütörtökön első olvasatban törvénymódosítási javaslatot fogadott el, amely megtiltja, hogy orosz állampolgárok megfigyelőként részt vegyenek Ukrajnában az elnök-, a parlamenti és a helyhatósági választásokon. Peter Taylor, az ODIHR megfigyelői missziójának vezetője szerint Kijevnek az orosz megfigyelőkhöz való viszonyulása nem felel meg az EBESZ alapelveinek.

Petro Porosenko ukrán elnök korábban bejelentette, hogy az orosz állampolgárságú ODIHR-megfigyelők visszafordítására fogja utasítani hazája határőrségét.