A stockholmi gázolás megmutatja, hogy mindenre fel kell készülni, azonban Ausztriában nincs konkrét terrorcselekményre utaló jel – jelentette ki Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A tárcavezető az Österreich című lapnak arról beszélt, hogy Ausztriában már egy ideje magasabb terrorkészültségi szint van érvényben, azonban sem belföldi, sem külföldi szolgálatoktól nem érkezett jelentés konkrét terrorveszélyről. Elmondása szerint naponta tartanak helyzetmegbeszélést, hiszen a „stockholmi eset is megmutatta, hogy merénylet bármelyik országban történhet”.
    
A belügyminiszter elmondta, hogy megfigyelés alatt tartják a háborúból Ausztriába visszatérőket, valamint azokat, akik az országban válnak szélsőségessé. Arról is beszélt, hogy a hatóságok által végzett munka mellett a megelőzés is fontos, ezért társadalmi éberségre is szükség van. Arra bíztatta az embereket, hogy jelezzék, ha valaki a környezetükben hirtelen megváltozik, szélsőségessé válik.
    
Emlékeztetett, hogy a berlini merényletet követően is rögtön reagáltak a helyzetre, és biztonsági intézkedéseket vezettek be a bécsi karácsonyi vásárokon. Úgy vélte: nem szabad hagyni, hogy az embereket megfélemlítsék.
    
Sobotka az iszlám terrorral kapcsolatban kiemelte: szoros európai együttműködésre van szükség, fontos a megelőzés, a körültekintés és az együttes társadalmi felelősségvállalás.
    
Az újság egy másik cikkében az olvasható, hogy eddig mintegy 300-an utaztak Ausztriából Szíriába és Irakba, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kötelékében harcoljanak. Az Österreich című lap úgy tudja, hogy nagyjából ezer, Ausztriában élő szélsőségest és 95 olyan embert figyelnek meg, akik az IÁ kötelékében harcoltak, de már visszatértek az országba.

MTI