A tartományi szavazóhelyiségek különböző időpontokban fogadták vasárnap az osztrák választópolgárokat, hogy hatéves ciklusra új államfőt válasszanak. Volt, ahol csak délelőtt, néhány órán át lehetett szavazni, de az utolsó szavazóhelyiség is 17 órakor bezárt. (És jé – jegyezzük meg zárójelben –, mindez nem illiberális, diktatórikus vagy az állampolgárok akadályoztatása szabad választójoguk gyakorlásában, hanem pont hogy a hozzájuk való igazodást jelenti, szokásuk betartását, vagy éppen észszerű szabályozását az elnökválasztásnak.)

Merthogy Ausztria április 24-én köztársasági elnököt választott. Nem is akárhogy, nem is akármilyet.

A legutolsó felmérések is ezt a népszerűségi sorrendet mutatták: a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a legnépszerűbb, második helyen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hofer állt a balliberális elemzők szerint. A két kormánypárti jelölt, a néppárti Andreas Khol és a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer a felmérések szerint már náluk is alulmaradt.

Az első fordulóban senki nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, vagyis senki nem kapta meg az összes leadott szavazat több mint felét, így négy hét múlva, a második fordulóban dől majd el a verseny. A jelenlegi államfő, a szociáldemokrata Heinz Fischer 2004 óta tölti be tisztét. Legutóbb, 2010-ben mintegy 80 százalékos támogatottságot ért el. Fischer mostani hivatali ideje 2016. július 8-án jár le, így a most elindult választási procedúra után az új államfőt ekkor iktatják majd be a hivatalába. Az osztrák alkotmány szerint a szövetségi elnök mandátuma hat évre szól, és csak egyszer újítható meg, vagyis Fischernek az idén át kell adnia az államfői posztot egy új elnöknek.

Na, de akkor mi is az eredmény az első fordulóban?

A szabadságpárti (FPÖ) államfőjelölt Norbert Hofer 35,4 százalékkal az első helyre került, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen 21,3 százalékkal áll a második, a függetlenként induló Irmgard Griss 19 százalékkal a harmadik helyen végzett vasárnap. Griss, a ma 69 éves dobogós jelölt 2007–2011 között volt Ausztria Legfelsőbb Bíróságának elnök asszonya, aki már tavaly decemberben bejelentette indulását, s már akkor jelezte, hogy számára nem holmi pártpolitikai lózungok szabják majd meg a kampányát és esetleges elnöki működését, hanem a lelkiismerete és az osztrák nép érdeke irányítja majd. Nyilván az egykori főbíró ezzel azt is jelezte, hogy a kormányzó koalíciós pártok politikájával nem elégedett, s mind a szocialisták, mind az Osztrák Néppárt politikájával szemben fogalmazza meg „az osztrák nép érdekeit”.

Griss harmadik helye elképesztő eredménynek számít, hiszen ő indulásakor már hangsúlyosan elkülönítette magát a pártjelöltektől, s jelezte, hogy tiszta, becsületes és átlátható kampányt fog folytatni, és szinte semmilyen hagyományos, vagyis ATL (Above The Line) eszközt nem akar bevetni, csakis az osztrákok józan eszére számít. Úgy tűnik, meglepetés tehát nemcsak az első helyen van, hanem a harmadikon is. Griss asszony sikeres befutása a harmadik helyre, valamint a Zöldek jelöltjének, Van der Bellen csúfos lemaradása a Szabadságpárt jelöltjével szemben fontos mutatója annak, hogy mekkora szakadék tátong a hétköznapi balliberálisok által kreált nyilvánosság és az osztrák állampolgárok gondolkodásának napi valósága között.

„Kiszámíthatatlan”, „fej-fej melletti” küzdelmet, majd „zöld győzelmet” vizio­náló hírek uralták az elmúlt három hónapban az osztrák sajtó jelentős részét. És mindenhol Van der Bellen vezetéséről és esetleges győzelméről beszélt az osztrák média túlnyomó része, mintha már nem is lenne tétje a polgárok szavazatának. Ezért hát ők is álljanak be a sorba és szavazzanak a balliberális zöldekre – sugallták az osztrák nyilvánosság majd mind­egyik szegletéből.

Csakhogy aztán se nem szoros, se sem kiszámíthatatlan, se nem zöld győzelmet, de bármelyik koalíciós jelölt számára még csak második helyet sem hozó eredmények születtek az első fordulóban. Óriási a megdöbbenés a közvélemény-kutatók és a média, no meg az érintett, érintettek körében.

Valami csúnyán lelepleződött!

A néppárti Andreas Khol és a szociál­demokrata jelölt Rudolf Hundstorfer eredménye között alig van eltérés, mindketten a jelölti lista végén kullognak. Khol 11,1 százalékkal lett negyedik, míg Hundstorfer 10,9 százalékkal a csúfos ötödik helyen végzett. Az ugyancsak függetlenként induló Richard Lugner építési vállalkozó az esélytelenek nyugalmával 2,3 százalékos eredményt ért el.

Mivel az első fordulóban senki nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, ezért négy hét múlva második fordulót tartanak, amelyen már csak az első fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet majd voksolni. A levélben leadott szavazatokat április 25-én (lapzártánk után) számolták össze, így végleges eredményt csak az után lehetett hirdetni.

A koalíciós partnerek, akik 2015-ben végig kitartottak Merkel „Willkommenskultur” politikája mellett, és csak az idén szakadtak le erről, és kezdték el (az orbáni politika mintájára) a nemzeti védekezést a muszlim áradattal szemben, nos ők az eredményeket látva sápítoznak, és máris belekezdtek a „szélsőjobbaldalizó” riogatásba. Werner Faymann osztrák kancellár csalódottságát és elkeseredettségét fejezte ki a választási eredmény miatt, ám legalább azt elismerte, hogy az FPÖ győzelme világos figyelmeztetés a kormánynak. Faymann, aki az Osztrák Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségét is betölti, elmondta, hogy a csúfos leszerepelés után nem tervez személyi változtatást, ám pártján belül tárgyalásokat fog kezdeményezni. Vagyis Faymannak esze ágában sincs lemondani a csúfos bukás után. Ugyanúgy tesz, mint stájer kollégája tavaly, aki azt mondta, ha a szociáldemokraták nem érik el a harminc százalékot a tartományi választásokon, akkor lemond. Nem érték el, de Franz Voves mégsem mondott le.

Kiábrándítóként jellemezte a választási eredményt Reinhold Mitterlehner alkancellár is. De persze nem úgy értve ezt, hogy belőle és Faymannból, no meg az egész nagykoalícióból ábrándult ki a társadalom, hanem az számára a kiábrándító, hogy kiábrándultak belőlük.

Az ÖVP-s alkancellár szerint ez az utolsó lehetőség, hogy a kormányzati munkát tartalmilag és formailag is újra tervezzék. „Nem gondolom, hogy széthullik a koalíció, ha levonjuk a szükséges konzekvenciákat” – mondta Mitterlehner. Csakhogy a nagy kamu, mármint hogy bizonytalan a választás kimenetele, és fej-fej mellett van a Zöldek és a Szabadságpárt jelöltje, lelepleződött.

Az országos hangulat nagyjából ugyanolyan most Ausztriában, mint Haider győzelme előtt. Mindenki érezte a levegőben a nagy fordulatot, de a sajátos és örökösen hangos balliberális véleményrohamok miatt sokan megtartották maguknak véleményüket, de biztosan tudták, hogy nem koalíciós és nem liberális-zöld a szavazatuk. Az elhallgatási spirál modellje működött az osztrák szavazók egy jelentős részénél. Valójában a látszólagos csendes kisebbség volt a többség.

Ők voltak inkább a konzervatív, nemzeti és a menekülthullámot abnormálisan kezelő politika ellenzői. Csakhogy mivel ez utóbbit azonnal menekültellenességnek értelmezte és bélyegezte a main­stream politika, ezért sokan hallgattak, de bizton tudták, hogy szavazatuk a Szabadságpárté. S most valahogy a névnek is jelentősége volt és van. A liberális, kötelező migránssimogatással szemben az FPÖ az osztrákok hétköznapi jólétének és biztonságának szabadságát jelentette szerte az országban. A vidék Ausztriája az FPÖ színére, kékre festette a választási térképet. Sehol nem tudta egyetlen párt sem megverni, de még csak megszorongatni sem a Szabadságpártot.

Persze a választási hangulatot jelentősen befolyásolhatta a hír, miszerint három muszlim migráns suhanc részegen brutálisan megerőszakolt egy osztrák lányt – és bizony a menekültek vidéki jelenléte és eltartása is egyre inkább az FPÖ nemzeti védekezés politikája felé hajtotta a választókat. És miközben a balliberális sajtó és nyilvánosság a kiegyensúlyozott versenyről harsogott, és zöld győzelmet vetített előre, addig a tavalyi előjelek a jelentős jobboldali fordulatra már világosak voltak. Stájerországban tizenhat, Burgenlandban pedig hat százalékkal több szavazatot kapott a Szabadságpárt. 2015-ben egyedül Bécs tudta tartani magát a kormánykoalíciós politikai keretek között szociáldemokrata győzelmével, de itt is jelentősen erősödött a Szabadságpárt. Közel 10 százalékos növekedésével az osztrák fővárosban is 30 százalék fölé emelkedett támogatottságuk, vagyis minden harmadik bécsi választó őket támogatta.

Az előjelek tehát világosak voltak. A tavaly nyári és őszi választások már mutatták, hogy mehet a nagykoalíciós agymosás a migránssimogatás kapcsán, lehet azt hazudni, hogy a kerítés az csak „kapu kis szárnyacskákkal”, és lehet azt hazudni, hogy a migránsok nem is okoznak gazdasági és integrációs problémákat… De hiába!

Nagyjából 2015. október 11-ig lehetett ezt megtenni. A szocliberális Bécs mellett a stájer eredmények már mutatták: vége a balliberális, néppártos koalíciós lózung időszakának! Az osztrák nép jelentős része már nem hisz nekik, és kormányzati cselekvéseiket elhibázottnak, nemzetellenesnek, az utóbbi fél évben tanúsított fordulatukat pedig hiteltelennek, bizonytalannak, és elkésettnek tartják.

Persze nagy kérdés, hogy mi lesz május 22-én a végeredmény. Merthogy ma mindegyik párt az FPÖ-vel szemben fogalmazta meg a politikáját. Nagy kérdés, hogy a független Griss asszony közel 650 ezer szavazója és a magát mégiscsak jobboldaliként meghatározó ÖVP 11,1 százaléknyi választója hova húz majd, netán mennyire lesz aktív egy hónap múlva. Mindenesetre az már világos: Ausztria ébredezik liberális Csipkerózsika-álmából.