Menekültek tömegei előtt tárná ki a kaput az a baloldal, amelyik 2004-ben embertelen gyűlölettel uszított a Trianonban elcsatolt országrészek magyarjai ellen. Propagandájuk – mint mindig – végtelenül unalmas, kínosan ostoba és feneketlenül magyarellenes.

Idegengyűlölet, rasszizmus, szélsőség és így tovább – az intellektuálisan és erkölcsileg végleg lepusztult baloldal továbbra is csupán néhány olyan, ásításra ingerlő kommunikációs panellel képes kifejezni magát, melyek a magyar valóság koordinátarendszerében értelmetlenek. Megint csak az történik, hogy a kényszerképzetek és rögeszmék nagy lendülettel lepattannak a valóságról. „Ha filozófiám nem egyezik a tényekkel, annál rosszabb a tényeknek”, foglalta össze egykor a baloldaliság lényegét a szélsőséges szubjektivista elmélkedő, Johann Gottlieb Fichte.

Ha nem hosszú távra szóló sorskérdésről lenne szó, akár el is intézhetnénk a hülyék ágálását egy kézlegyintéssel, csakhogy sajnos a jelenség ennél összetettebb és fajsúlyosabb.

Arról van szó ugyanis, hogy az a magyarországi baloldal, amelyik a 2004. december 5-i két igenes népszavazás előtt a világtörténelemben példátlan gyűlöletkampányt folytatott a magyar nemzet ellen, most fogcsikorgató indulatában a harmadik világ menekültjeinek tömegeit zúdítaná Magyarországra. Az Együtt nevezetű, nehezen értelmezhető, de ideológiájában a formálisan kimúlt SZDSZ-hez közeli formáció szerint „a miniszterelnök aljas módon idegengyűlöletet szít”, a Lehet Más a Politika pártból dezertált és a bukott Gyurcsány Ferenccel szövetkező Párbeszéd Magyarországért nevű asztaltársaság a különböző kulturális tulajdonságokkal rendelkező Magyarország nagyszerűségét vizionálta, Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő már egy 2013-as vita során is azon téveszméjét hajtogatta, hogy „a migránsok integrációja nemcsak gazdasági hasznot hoz, de társadalmi és kulturális értelemben is kedvezően hat a társadalmainkra”, Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese odáig ment, hogy letagadta a bevándorlók létét, és csupán átutazókról beszélt, Gőgös Zoltán szocialista alelnök pedig a témában indított nemzeti konzultáció kapcsán „rasszista kérdőívről” beszélt, amivel szerinte „az emberekben bújó ördögöt akarják kihozni”.

A normális mindennapok ellen indított aktuális rohamot az váltotta ki, hogy Orbán Viktor néhány hónappal ezelőtt elítélőleg szólt a megélhetési bevándorlás jelenségéről, és úgy vélte, el kell kerülni, hogy Magyarország egy nagy menekülttáborrá váljon. „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk magyar országként megtartani” – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő ide vonatkozó álláspontját minden épeszű, a jövő iránt elkötelezett ember osztja. Aki nem, annak egyenesen ki kellene állni a pástra és tételesen megindokolni, hogy ugyan milyen észérv szól amellett, hogy hazánk kétes elemek gyűjtőhelye legyen. Nincs ugyanis köztes lehetőség. Vagy-vagy. És persze aki idegen tömegeket szeretne látni Magyarországon, az járjon elöl jó példával, és a hitelesség okán költöztessen be távoli földrészekről érkezett embereket a saját nappalijába. Aztán majd beszélgetünk.

Például arról, hogyan is uszítottak ugyanők 2004-ben. „Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! A kettős állampolgárság a határon túliak számára nem megoldás, viszont az országnak és nekünk jelentős teher. December 5-én szavazzunk nemmel!”, hirdette egy szórólap az akkor Gyurcsány Ferenc vezette Magyar Szocialista Párt logójával.

És mit olvashatunk Gyurcsány mai pártja, a kétes kalandorokat összegyűjtő szélsőséges Demokratikus Koalíció közleményében? „A Demokratikus Koalíció hitvány és emberellenes kezdeményezésnek tartja Orbán Viktor legújabb »konzultációs javaslatát«, amely hangulatot próbál kelteni szerencsétlen sorsú, ideiglenes bevándorlók ellen. A miniszterelnök ezzel a minden humanista számára elfogadhatatlan kérdőívvel próbálja megállítani önmaga, pártja és kormánya népszerűségvesztését.”

Vagyis amíg a magyarokat gyűlölik, az idegenekért lelkesednek. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az az árulkodó felfogás, mellyel visszatérően párhuzamba állítják az Európai Unió egyik alapszabadságával, a szabad mozgás jogával élve külföldön szociokulturális konfliktusoktól mentesen munkát vállaló, adót és járulékot fizető és ezzel külhonban értéket teremtő magyar honfitársainkat a közbiztonsági, társadalmi veszélyt jelentő, téridegen szocializációjú illegális bevándorlókkal. Ezzel bizonyítják, hogy számukra a magyar ember nem fontosabb az idegennél, hanem mintegy felülnézetből, statisztikai szám­adatként, darab-darab alapon szemlélik honfitársainkat.

Némi elégtételt jelenthet, hogy a baloldal javíthatatlan szellemi silánysága önnön mohó hatalomvágyának legbiztosabb gátja. A rémisztő ostobaság ugyanis régóta fokozódó megvetés, elhatalmasodó érdektelenség tárgyává teszi a balliberális csoportokat. A magyar emberek, bár számos feszültség, keserűség, csalódás halmozódott föl bennük az elmúlt évtizedekben, nem akarnak arculatot vesztett, felismerhetetlenné züllött városokat, semmivé foszlott kulturális identitást, intoleráns, agresszív, erőszakos dzsihadizmust saját hazájukban. Sem muzulmán, sem balliberális változatban.

Azért nem, mert pontosan tudják, hová vezetett Nyugat-Európa kóros öngyűlölete és etnomazochizmusa. (Nem véletlen, hogy kontinensszerte rohamosan erősödnek az államalkotó nemzetek önvédelmét zászlajukra tűző politikai erők.) A rendre lángokba boruló párizsi külvárosok, a bűnbandák által terrorizált Brüsszel, a német államból de facto kiszakított egyes berlini városrészek, a – természetesen – Amerikából átterjedt és a londoni feketék világában futótűzként terjedő „knockout game” (gyanútlan járókelők egyetlen ökölcsapással történő kiütése) vádló figyelmeztetés: a harmadik világ kultúrát, identitást vesztett tömegeinek nyakló nélküli bevándorlása nemzedékek sokasága számára jelent közbiztonsági és gazdasági fenyegetést. Az pedig, hogy mindezen jelenségek markánsan léteznek, azt bizonyítják, hogy az integrációs ügybuzgalom mit sem ér.

„Meglepő az a kegyetlenség, amivel az állítólagos idegenszeretet valóságos ön- és honfitársgyűlölethez vezet ebben a hadjáratban” – írja Jörg Haider A szabadság, ahogy én gondolom című kötetében (Magyar Ház Kiadó, 2009.) Az Osztrák Szabadságpárt, majd a Szövetség Ausztria Jövőjéért nevű alakulat 2009-ben gyanús körülmények között elhunyt vezetője pontosan diagnosztizálta a súlyos lélektani defektust: olyan álhumanizmusról, elvetemült gonoszságról van szó, amely lényegénél fogva az őshonos közösség szenvtelen, embertelen feláldozását jelenti. És ha valaki fölveti, hogy vajon mit szólna ahhoz bárki, ha az iskolából hazafelé tartó gyermekét körbevenné „hat fekete-afrikai, fenyegető mozdulatokkal, hanghordozással”, mint tette azt múlt héten a témában tartott sajtótájékoztatóján Pósán László fideszes országgyűlési képviselő, akkor a sakálhad azonnal ráveti magát, és hisztérikusan ismételgetik azt a fél tucat unásig ismert jelzőt, amivel kifejezik magukat. Pedig – természetesen – ez a példa nem rasszizmusból, hanem a nyilvánvaló és számolatlan mennyiségben rendelkezésre álló nyugat-, észak-, és dél-európai bűnesetek tapasztalatából fakad. És e tekintetben teljesen mindegy, hogy célországnak vagy tranzitútvonalnak tekintik hazánkat – az idegen tömeg így is, úgy is veszélyforrás, amint azt több hazai menekültszállás környékén tapasztalható atrocitássorozat igazolja.

De nem pusztán a tömeges bevándorlással párhuzamosan drámaian megugró bűnözés jelent veszélyt, hanem a terrorizmus is, hiszen a kritikus ázsiai és afrikai térségekből érkező menekültek között könnyen elvegyülhetnek potenciális merénylők – és persze a többi jövevény is könnyen válhat az iszlamista uszítók célcsoportjává. Ez a kockázat nyilvánvalóan fokozódik azáltal, hogy Magyarország – egyébként erkölcsileg helyesen, egyben elemi magyar érdekeket képviselve – részt vesz az Iszlám Állam elleni hadjáratban.

A korlátlan bevándorlás közegészségügyi szempontból is veszélyt jelent. Sok menekült – mivel illegálisan jut be Magyarország területére – azonnal eltűnik a hatóságok szeme elől, akkor is, ha éppenséggel valamilyen fertőzés hordozója. Különösen ijesztő ez az AIDS vonatkozásában. A világon körülbelül 36 millió HIV-fertőzött ember él, háromnegyedük Fekete-Afrikában. Magyarországon több mint 2500 HIV-fertőzöttet tartanak nyilván, szakértők becslése szerint azonban a valós szám akár ennek négyszerese is lehet, nagyon hosszú ugyanis a látencia. Az elmúlt 10 évben ráadásul megnégyszereződött az évente regisztrált esetek száma, ami igencsak aggasztó tendencia.

A HIV még mindig a homoszexuálisok körében terjed leginkább, az intravénás droghasználók is a veszélyeztetett csoportba tartoznak, de a fiatal nők körében is egyre gyakrabban bukkan fel a vírus. A Szent László Kórház gondozásában 2003-ban kiadott, szakorvosok által írt Red ribbon – Piros szalag – Mit üzen 2003-ban, 20 évvel a HIV/AIDS-járvány felbukkanása után? című kiadvány szerint „az utóbbi években viszonylag gyakori, hogy fiatal nők fertőződnek, akiknek HIV-fertőzött fekete afrikai barátjuk van. Ez utóbbi tény azzal magyarázható, hogy a fekete afrikai fiatalemberek között a HIV-fertőzöttség gyakorisága elérheti a 10-15 százalékot is! (…) Ma Magyarországon a 20 év körüli HIV-fertőzött fiatal lányok száma egyenletesen emelkedik, több mint 90 százalékuk esetében a fertőzést alkalmi, afrikai fekete partnertől kapták.”

A trend ma is változatlan, épp ezért belegondolni is rossz, milyen következményei lehetnek a legfertőzöttebb térségekből meginduló bevándorlók áradatának. Mindez olyan összetett veszélyhalmazt jelent, ami ellen hazánk nem képes egyedül védekezni. Mindemellett nem Magyarország feladata más országok, más földrészek tragédiáinak megoldása. Aki segítségünkre szorul, azon természetesen lehetőségeinkhez mérten kutya kötelességünk segíteni, de kőbe vésendő alapelv, hogy a magyar mindig elsőbbséget élvez. A mindenkori magyar kormány kötelessége, hogy egyedül a nemzeti öncélt tekintse igazodási pontnak, és ennek szellemében a magyar érdekeket képviselje következetesen, tűzön-vízen át.