Bár Spanyolország már évtizedek óta együtt él a terrorizmussal, sokan attól tartanak, hogy a mostani bevándorlási hullámmal soha nem tapasztalt erőszakhullám önti el az országot.

2004. március 11. Madridban tíz bomba gyilkolt meg 191 munkába igyekvő embert különböző vonatokon. Bár a baszk ETA merényletei hosszú időn át sok emberéletet és nagy anyagi kárt követeltek, az al-Kaidához köthető akció mégis valamilyen új, addig ismeretlen erőszak kezdetét jelezte. A titkosszolgálatok és a rendőri szervek 2004-ben mindenesetre nem tétlenkedtek, és a merényletet követően sok dzsihadistát őrizetbe vettek. Talán ennek, talán a folyamatos megelőző intézkedéseknek köszönhetően egészen a mostani barcelonai merényletig biztonságban érezhette magát az ibériai ország. Könnyen meglehet azonban, hogy tizennégy év szünet után Spanyolország ismét a dzsihadisták célpontja lesz. Még úgy is, hogy Madrid közel-keleti szerepe időközben elhalványult, a spanyol kormány például megtagadta a légi támogatást Szíria bombázásakor.

A nyugalomnak mindenesetre vége. A szíriai események mozgásba hozták a gyilkos ösztönöket, és akiknek az egész nyugati világ egy tábor, azok nem mérlegelnek. Az El Mundo szerint mintegy száz spanyol állampolgár vagy onnan érkezett dzsihadista harcolt Szíriában, közülük többen visszatértek, és folyamatos terrorveszélyt jelentenek. Időközben fokozódott a lelki nyomás: Spanyolországot tavaly néhány hónap leforgása alatt huszonnégyszer említették különböző dzsihadista videókban, fenyegető üzenetekben. Várható volt tehát, hogy előbb-utóbb robbantanak, de a barcelonai brutalitás mégis sokkhatásként érte az ország közvéleményét. Az sem segített, hogy 2015 nyarától a spanyol kormány – érzékelve a közelgő veszélyt – négyes fokozatúra emelte a terrorkészültséget, és letartóztatott 180 dzsihadistát. Mint ahogyan nem vezetett eredményre az sem, hogy háromezer fővel erősítették meg a lehetséges terrorista merényletek helyszínén tartózkodó rendőri kontingensek létszámát.

A szélsőségesek lelki fűtőereje ezúttal is a történelem. Al-Andalusz, vagyis a hajdani mór irányítású Ibéria emléke eleven a muszlim világban. A szélsőségesek szerint ez a terület ma is ugyanúgy az iszlám földje, mint 711 és 1492 között. Nem egyszerűen meg akarják szállni Spanyolországot, hanem visszavételről beszélnek. Hatalmas különbség, és ennek a lelki hatását magyarázni is felesleges.

Az iszlám spanyolországi hídfőállásai kifejezetten fenyegetik az európai életformát, az állami rendet. A szalafista irányzat különösen Katalóniában erős, a kétmilliós spanyolországi muszlim közösség 250 ezer tagja él itt, körükben különösen erős a radikalizmus. A szalafista imámok egyértelműen a katalán szeparatizmus hívei, mert attól remélik az iszlám további terjeszkedését Katalóniában. Jelen vannak, és hittestvéreik vallási kezdeményezéseit finanszírozzák a tartományban a gazdag Öböl-államok és a szaúdiak képviselői. Eszköztáruk ugyanaz, mint Európa más részein. Kuvaiti alapítványi pénzből mecseteket építettek Reusban és Torredembarrában, amelyekben a spanyol titkosszolgálat (CNI) szerint az imámok a muszlimok spanyolországi integrációja ellen emelnek szót, és a keresztények ellen uszítanak.

Itt, Katalóniában, egészen pontosan Tarragona kikötőváros környékén szalafita mecsetek sorakoznak egymás mellett, Európában példátlan számban és sűrűséggel. Barcelonában húsznál is több mecsetet emeltek a muszlim hívek, és csak a Spanyol Néppárt tiltakozásának köszönhető, hogy a központi nagymecset megépítését egyelőre felfüggesztették, jóllehet a katari emír jóvoltából a pénzt már régen összegyűjtötték, és a tervek is elkészültek. Az emír eredetileg a barcelonai La Monumentalt, az egykori bikaviadal-stadiont nézte ki, de azt végül szállodává és üzletközponttá alakítják át. Ha egy nap elkészül, a barcelonai a világ harmadik legnagyobb mecsetje lesz a mekkai és a medinai után (legalábbis ha az eredeti, grandiózus tervek alapján építik meg).

A katalóniai muszlimokkal a keresztény többségnek az a fő baja, hogy nem akarnak megtanulni spanyolul és katalánul, maguk között a saríát alkalmazzák, és nem tartják be az állami törvényeket. A muszlimok abszolút integrálhatatlanok, és sajátos erkölcsi-vallási törvényeik szerint élik az életüket. Kényszerházasságokat rendeznek, ma is előfordul fiatal lányok nemi szervének megcsonkítása, valamint kutyák elleni tömeges irtóhadjáratra is akad példa (ez utóbbira azért, mert tisztátalan állatoknak tartják őket). Igazi nyalánkság – erről blogjában Manyasz Róbert Kázmér tudósít –, hogy a Barcelonában töretlenül népszerű labdarúgással is baj van. Jászir Barhámí szalafita vallástudós és Szaíd al-Szavváh sejk, az egyiptomi Szalafita Hitterjesztés Főtanácsának tagja szerint a labdarúgó-mérkőzések megtekintése tilos (harám), mert gyengíti a hívő értelmét, továbbá a labdarúgók hitetlenek (kuffár). Bár a barcelonai muszlimok többsége a tiltás ellenére alighanem ugyanúgy csodálja Lionel Messit, mint azelőtt, az eset jól jelzi az európaiak és a jövevények közötti markáns kulturális-civilizációs különbségeket.

A fő probléma a folyamatos bevándorlás Marokkó irányából. Az ENSZ szerint ebben az évben eddig kilencezren érkeztek spanyol földre, háromszor többen, mint tavaly ilyenkor. A relatíve alacsony szám egészen biztosan ugrásszerűen megnő a következő hetekben-hónapokban, hiszen az olaszországi útvonal már nem olyan biztonságos a bevándorlók és az embercsempészek számára, a balkáni útvonalon pedig egyelőre nem nagy a forgalom az EU–Törökország-megállapodás miatt. Ha a spanyol kormány nem tesz valamit, hamarosan óriási emberáradat zúdul Európára Észak-Afrikából. Jobbára nem is arabok, hanem feketék jönnek majd Gambiából, Szenegálból, Guineából, Nigériából és máshonnan.

A Marokkóból való átkelés egyáltalán nem veszélytelen. Becslések szerint tavaly akár ötezren is életüket veszíthették a Földközi-tengeren, ebből több százan Spanyolország tengeri bejáratánál. A spanyol belpolitikai életben nagy a vita arról, kell-e humanitárius szempontokat érvényesíteni. Az Irish Timesnak nyilatkozó Jon Iñárritu baszk szenátor például azt szorgalmazza, hogy az unió ne az afrikai tranzitországoknak adja a pénzt, hanem építsen biztonságos átkelőket, hogy a bevándorlók ne kockáztassák az életüket ócska hajókon. Mindenesetre az tény, hogy ha nincs politikai akarat az áradat megállítására, akkor a jövevények előtt semmilyen akadály nem lesz.

Merthogy a jövevények egyre bátrabbak, egyre agresszívabbak. Augusztusban több helyütt randalíroztak, kétszázan áttörték az el tarajali határátkelőhelyet, csónakkal értek partot a cádizi strandon, de jönnek jetskivel Malagába, és kamionokban elrejtve az ország belső részei felé. Különösen kritikus a helyzet Ceutában, Spanyolország afrikai autonóm városában. Az 1993-ban épített határzáron, amelyet éppen az illegális migráció ellen húztak fel annak idején, már tavaly 3500 tiltott átlépési kísérletet regisztráltak, az idén lassan ugyanitt tartunk, és hol van még 2017 vége. Nem csoda, hogy pár napja Ceuta – a marokkói kormánnyal egyeztetve – egy hétre lezárta a határt, de mindenki tudja, hogy ez csak tűzoltás, nem végső megoldás.

Arra a kérdésre, hogy a terrorizmus és a migráció összefügg-e, igennel kell válaszolnunk. A Spanyolországba áramló tömeg voltaképpen kontrollálhatatlan. A sebtében kialakított migránstáborok a radikális nézetek és a terrorizmus fészkei, onnan integrálódni vágyó emberek alig kerülnek ki. Az ideiglenes szállókról Spanyolország belsejébe szállított bevándorlók aztán a szélrózsa minden irányába szétszóródnak, és hogy közülük kik és merre járnak éppen Európában, követhetetlen, kinyomozhatatlan. Nehezíti a helyzetet, és megkönnyíti a jövevények felszívódását az is, hogy Spanyolország migrációs tranzitország. A Franciaországban élő marokkóiak egész évben folyamatosan erre utaznak haza, hatalmas az átjárás, muszlimok százezrei mozognak és közlekednek az országban. Nem csoda, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok roppant nehezen szűrik ki az árral sodródó valódi és potenciális terroristákat.

Két héttel ezelőtt az El País vezércikk­írója megkongatta a vészharangot, és miközben európai segítséget sürgetett, nagyjából úgy érvelt, ahogyan a szerbek, horvátok, görögök és magyarok a két évvel ezelőtti krízisválság kellős közepén: „Spanyolország nem állhat egyedül Dél-Európa őrangyalaként.” Milyen kár, hogy ugyanez a baloldali lap az idén májusban még azt követelte, hogy az Európai Néppárt zárja ki soraiból a Fideszt, hiszen Orbán Viktor lebecsüli az európai normákat. Így egy cseppet hiteltelennek érezzük, hogy éppen ők aggódnak Spanyolország és Európa jövője miatt. Igaz, eszmélni soha nem késő.