Jörg Jörgsson ellenálló. Miután a svédországi Sörmland település baloldali vezetése betiltotta a városban az állva vizelést, Jörg Jörgs­son elhatározta, hogy nem hagyja magát. A magát szocialistaként és feministaként meghatározó Bal Párt tagjai azzal érveltek a döntés meghozatala előtt, hogy az ülve vizelés kevesebb szétfröccsenő vizelettel jár, ami javítja a higiéniai körülményeket. Nem sokkal később mindkét nem által használható, uniszex mellékhelyiségeket szereltek az összes hivatalba, és rendeletet adtak ki arról, hogy mindenki kizárólag ülve használhatja őket.

– Mi, Jörgssonok nem olyan fából vagyunk faragva! – szólt megvetően, amikor egy hétfői nap az iroda vizeldéjébe lépve felfedezte, hogy megszüntették a piszoárokat, és csak a vécékagylók maradtak.

Jörg kedvenc vizeldéjében, a sörmlandi segélyügyi hivatal mellékhelyiségében szembesült először a jelenséggel. Bárhogy meresztette a szemét, a piszoár nem volt sehol. Kereste a sarokban, a kedvenc helyén, ahová mindig behúzódott, mert ki nem állhatta, ha valaki mellette áll, de hiába. Üres csövek meredeztek a piszoár hűlt helyén, mintha Duchamp járt volna erre, s hóna alatt a porcelántárggyal kereket oldott volna.

Állt ott, lelkében gyűlt a harag, és érezte, hogy a viking ősök szelleme kezd feltámadni benne. Óvatosan körülnézett, és megtette. Mellévizelt.

– Ha ti így – intett be a hatalomnak –, akkor én úgy.

Ez így történt másnap, harmadnap, sőt negyednap is.

– Ma is? – kérdezte egy barátja a kocsmában, a következő hét egy szürke és unalmas napjának végén. Jörg némán bólintott.

– Nagy ember vagy! – mondta barát őszinte csodálattal.

Jörg nem válaszolt. Mit is válaszolhatott volna? Tudta. Hétfőn az Ikeában vizelt mellé, kedden a Praktikerben, szerdán pedig az Auchanban.

A rendőrség már kereste a „rejtélyes mellévizelőt”. Így nevezték őt a hírekben. „A rejtélyes mellévizelő ma is lecsapott”, hirdették a szalagcímek.

Jörg pedig mindennap megvette ezeket a lapokat, és eltette a gyűjteményébe.