Elvek kontra Karácsony

A Spinoza Színház Vona Gábor sótlan előadása után újabb ellenzéki sztárt hívott fellépőnek: Karácsony Gergelyt. Azt a Karácsony Gergelyt, aki Schiffer Andrással építgette a Lehet Más a Politika pártot, és aki 2010 után, épp kicsit megmelegedve a parlamentben, amikor azt kellett volna bizonyítania, elszántan küzd elveiért, miszerint sem a leszerepelt szocialisták és gyurcsányisták, sem az általuk régi pártaréna régi bútordarabjának gondolt Fidesz nem megfelelő alternatívája Magyarország XXI. századi kormányzásának, akkor azonnal pálfordulatot vett. Nem kicsit, hanem nagyot.

Történt ugyanis, hogy amikor Bajnai Gordon hazatántorgott Magyarországra némi USA-beli, demokraták által tartott fejtágításról, és 2012-ben „Együtt 2014” néven rátelepedett a Milla mozgalomra, majd elkezdte gründolni a nagy ellenzéki összefogást, az LMP-t is felszólította a csatlakozásra. Schiffer András vonala egyértelműen, elvszerűen kitartott amellett, hogy a Lehet Más a Politika csak akkor építkezhet és mutathat új politikai alternatívát, ha az ilyen szerencselovagoktól és blőd, örök megújulóktól távol tartja magát.

Nem így Karácsony Gergely és néhány támogatója, mint Jávor Benedek és Szabó Tímea. Ők rögtön amnéziások lettek elveik tekintetében. Míg 2010-ben Karácsony az LMP kampányfőnökeként Bajnai és a szocialisták katasztrofális kormányzásról és a 2002–2010 közötti nómenklatúra teljes leváltásáról és eltakarításáról értekezett, valamint a pártaréna megújulásáról papolt, addig az LMP 2012 novemberi kongresszusán már a Bajnaiékkal való mihamarabbi tárgyalást és összeállást szorgalmazta.

Elvek kontra Karácsony: 0-1

Hosszas vita után az LMP kongresszusán a küldöttek többsége a Bajnaiékkal való együttműködés ellen szavazott, és kizárta az Együtt 2014-hez való csatlakozást. A kongresszusi döntést követően Jávor „Unicum” Benedek frakcióvezető és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes lemondtak tisztségükről. De mindezt nem a demokratikus – többség dönt – elvek betartása miatt, hanem a többségi döntés azonnali megtámadásával, így Karácsony és két kis barátja a Bajnaival való stratégiai tárgyalások párton belüli kierőszakolásáért létrehozták a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

Elvek kontra Karácsony: 0-2

Aztán az LMP 2013. január 26-i kongresszusa nagy többséggel megerősítette a 2012. novemberi döntést, amely szerint nem lépnek szövetségre az utolsó szocialista kormányfővel, Bajnai Gordonnal és Gyurcsány egykori főtanácsadójával, Szigetvári Viktorral. És lám, aki két évvel korábban politikai krédóját abban fogalmazta meg, hogy ezek az alakok el kell, hogy tűnjenek a magyar politikából ahhoz, hogy végre más legyen a politika, úgy megsértődött azon, hogy párttársai mindezt elvi alapon komolyan is gondolták, hogy még aznap kilépett az LMP-ből.

„Puff neki!” – mondaná Hofi.

Elvek kontra Karácsony: 0-3

Másnap barátja, a másik nagy morálhős, Jávor Benedek közölte, hogy a Párbeszéd Magyarországért Platform kilép az LMP-ből, és egy új baloldali zöldpártot hoznak létre. Na, ez lett a Párbeszéd Magyarországért. Már a név is vicces volt. Ők, akik saját párttársaikkal sem jutottak dűlőre, és kisebbségben maradásukat képtelenek voltak elfogadni, most egész Magyarországért akarnak párbeszédet folytatni…

Na de kikkel?

2013 januárjában a Jobbik még épp fasiszta volt a baloldal számára, a maradékok meg pont azok voltak, akik ellen Karácsonyék beszálltak a politikába, hogy őket leváltsák. Bajnai Gordon mint volt MSZP-s kormányfő, Mesterházy Attila mint készülő MSZP-s miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány Ferenc a moral insanity, aki miatt Karácsony a baloldal nagy megújítására vállalkozott még 2009-ben. És ekkor még csak kódorgott valahol a balliberális oldalon, mint Hektor az alvilágban, a kimúlt SZDSZ veteránja, Fodor Gábor.

Nos, hősünk nem esett kétségbe. Az elvekkel szemben úgyis nyerésre állt, hát belelendült és szerzett velük szemben még néhány pontot.

2014-ben pártja, miután lefolytatta a nagy politikai megújulást jelentő párbeszédeket, kiknek az oldalán fogott össze Magyarországért? Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor! A nagy bejelentés médiaeseményére Karácsony nem dugta oda az orrát. A bűzét nem viselte el. Jávor Benedek – elmondása szerint – csak néhány Unicum elfogyasztása után tudott odaállni a díszes, levitézlett csapat mellé.

Elvek kontra Karácsony: 0-4

És aztán ugorjunk egy nagyot. Hogy a Fővárosi Közgyűlésben hol, mikor, hányszor adott nagy pofonokat az elveknek Karácsony, arról még hosszasan lehetne tényeket sorolni, amiket mondjuk Kocsis Máté csípőből tudna igazolni, de ezt most hagyjuk. Tekintsük ezt lokális meccsnek Karácsony és az elvek között.

2017 szeptemberétől volt még néhány menet Karácsony és az elvek között.

Támogatja Botkát, örül neki, szerepet vállalna mellette.

Elvek kontra Karácsony: 0-5

Nem megy el Botka rendezvényére, majd nem támogatja Botkát. (Persze ehhez választott párbeszélő barátai is kellettek, na de madarat tolláról, embert barátjáról…)

Elvek kontra Karácsony: 0-6

És mi a helyzet a Gyurcsányhoz való viszonyával? Aki miatt más politikát hirdetett, az 2018-ban már taktikai és stratégiai értelemben is partnerévé vált Karácsonynak. Sőt, ezt tartja a helyes iránynak, még akkor is, ha Gyurcsány a legelutasítottabb a baloldaliak körében is.

Elvek kontra Karácsony: 0-7

És akkor jöjjön a végső csapás az elvekre, ami rögtön KO-t ér.

Botka megpuccsolása után, amihez állítása szerint semmi köze nem volt, csak épp beszélgetett néhányakkal, hogy mi lenne, ha netán ő lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje, nos, beáll – most már arcát adva – egy Molnár Nyula, Gyurcsány Fletó, Fodor Gabika, Bokros Lali alkotta csapatba, immár vezérürünek.

Azt, hogy „mi a f…szért?”, azt még ő is kérdezi magától, de a lényeg a nagyarányú győzelem az elvek felett:

Elvek kontra Karácsony – KO Karácsony javára!

Ezek után a Spinóza Színházban moralizálni és elvi politizálásból kioktatni – az egyébként valóban elvtelen – politikai osztályt, hát bizony igencsak nevetséges. Ennek a világnak ugyanis Karácsony mára egyik díszpéldánya lett.

Lapszám: