Ha nem tudod legyőzni, tedd a szövetségeseddé. Nem a pillanatnyi győzelem a fontos, hanem hogy a célodat elérd. A Fidesz szerette volna az erdélyi magyarság képviseletét a baloldali gyökerű (finomkodó kifejezés arra, hogy a pártot alapjában véve kollaboráns kommunisták hozták létre) RMDSZ helyett tiszta múltú és még tisztább jelenű, polgári pártokra bízni, de hogy továbbra is a finom fogalmazás törvényeit kövessük, ez nem sikerült. Az erdélyi magyarságnak körülbelül annyira kellettek ezek az új pártok, kétesen hiteles vezetőikkel egyetemben, mint – maradva a Kárpát-medencei folklórnál – ablakos tótnak a hanyatt esés. Ők tudták, miért.

Hát ha nem megy erővel, megyen szépszerével. A kormány feje és prominens tagjai szépen megegyeztek az RMDSZ részben új vezetőivel, és a mostani romániai választásra egyezséget kötöttek. Aminek eredményeképpen az RMDSZ (benne az MPP) gond nélkül bejutott a román törvényhozásba 6,4, illetve a szenátusba 6,5 százalékos eredménnyel. Ez körülbelül megfelel a romániai magyarság részarányának, állapították meg a hírügynökségek.

Az összefogás siker. Siker? Nem, ez valami más. Sokkal mélyebb, sokkal könyörtelenebb dolog. Ismételjük csak meg még egyszer: a romániai magyarság részaránya körülbelül 6,5 százalék. Ez a húszmilliós országban olyan 1,3 millió magyar embert jelent. Ennyiről beszélt az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is. Magyarországon egyes felmérések szerint körülbelül ekkora a cigányság részaránya. A cigányok – legyünk őszinték, szerencsénkre – nem képesek olyan összefogásra, mint az erdélyi magyarok. De ha képesek is volnának, ugyan milyen politikai befolyása lenne nálunk egy 6,5 százalékos etnikai pártnak? Ez körülbelül az LMP politikai súlyának felel meg.

Ez az igazság. Az erdélyi magyarság politikai súlya Romániában akkora, mint minálunk az LMP-é. Viszont az LMP mögött nem áll ott egy erős európai ország, amely egyre nagyobb energiát fektet az elszakított országrészekben rekedt maradék magyarság és a jelenlegi határokon belüli nemzettest közötti szellemi, lelki, sőt a lehetőségeken belüli fizikai egyesítésére.

A Fidesz, pontosabban a kormányfő döntése, hogy a nemzeti összefogás stratégiai jelentőségű célja érdekében túl kell lépni a napi politikai csaták taktikai döntésein, ebben a vonatkozásban történelmi jelentőségű felismerés volt. És a könyörtelen számok ismeretében azt kell mondanunk, csak ebben a vonatkozásban szabad néznünk a dolgot.

A magyar népesség apadása csak azért nem váltott ki még pánikot a maradék Magyarországon, és a nemzeti felelősséget mindig is lazán, sőt felelőtlenül kezelő balliberális elit csak azért nem indíthatta be a „Migránsok kellenek, mert nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjakat!” (lásd: Németország) propagandát, mert az elszakított területekről folyamatosan áramoltak be és jönnek ma is az ott élő magyarok.

Kárpátaljáról lassan elfogyunk, a Felvidéken az elszlovákosodás döbbenetes mértékű, Ausztriában talán már nincsenek is őshonos magyarok, vagy csak mutatóba néhány, és így tovább. Erdélyben még él egymillió-háromszázezer. Ez már nagyon kicsi szám, ezt már nem szabad osztani, inkább szorozni kellene… kettővel, hárommal…, ha születnének gyerekek. Az a lelki összefogás tehát, ami most magyarok és magyarok között létrejött, függetlenül attól, milyen üzletet hoz ki ebből az RMDSZ, a magyar feltámadás egy fontos fejezete lesz majd egyszer a történelemkönyvekben.