Homo

A szó is lehet fegyver; erről már énekeltek is. A mai világban különösen azzá vált, amikor valódi fegyverhez inkább csak a bűnözők és az iszlám szélsőségesek jutnak. A balliberális értelmiség egyelőre beéri azzal, ha szavakkal gyilkolhat, ami még nem is az élet kioltására szolgál, csak a megtámadott szalonképességét, karrierlehetőségeit, személyiségének kiteljesítését igyekszik lemészárolni. E célra – amiképpen géppisztolyt, ágyút, tankot vagy atombombát készítettek régebben – ma különböző kifejezéseket alkotnak, amelyeket aztán hasonlóan pusztító erővel vetnek be.

Fotó: Shutterstock.com, illusztráció

Különösen lényeges, hogy e szavak lehetőleg idegen eredetűek legyenek, mert így pontos jelentésük helyett az önkényesen rájuk ruházott tartalommal lehet őket használni. Sok más mellett kedvencem e tárgyban a „homofóbia” igen megbélyegző aknavetője. A „homo” előtag görögül azonosat, a „fóbia” a valamivel szembeni ellenérzést, rettegést jelenti. A homofób tehát gyűlöli az azonosságokat. Ha például rájövök, hogy Eke Máté azonos a Tenkes kapitányával, sőt Zenthe Ferenccel is, és mindettől undor és félelem tör rám, akkor homofób vagyok. Ha az a gyanúm támad, hogy a Momentum és az egykori SZDSZ között erős hasonlóság (netán azonosság) áll fenn, és ettől kiver a víz, klasszikus homofób tüneteteket mutattam. De az igazán veszélyes, már-már orvosi esetek retteghetnek olyan azonosságoktól, mint a homonimia, amikor két különböző jelentésű szó hangalakja megegyezik (pl. vár). Az alany ilyenkor megvetést, gyűlöletet érez a budai Vár iránt, mert annak tövében vár már fél órája a kedvesére.

Igazi homofóbok a klasszikus kultúra rajongóiként akár keverhetik is latin és görög műveltségüket, ez esetben a homo (homo, hominis) már embert jelent, s az emberek iránti undor, félelem, utálat valóban okozhat társadalmi konfliktusokat.

De az igazi homofób mégiscsak az, aki nem mer hátat fordítani a mindenre elszánt előembernek, a Homo erectusnak, mivel már a gondolattól is hányingere van, hogy ebből mi minden sülhet ki.

Lapszám: