A katasztrófa és az isiász

Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, jelentette ki a súlyos isiásszal élet-halál harcot vívó Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot, tette még hozzá.

Fotó: shutterstock.com

Juncker nem szeret minket, és így vagyunk vele mi is. De ez másodlagos. Fontosabb a kérdés: európai ünnep-e Erdély nagyhatalmi döntéssel történő elcsatolása Magyarországtól? Jogosan ünnepli-e meg az Európai Bizottság elnöke, aki számos tekintetben emlékeztetheti a Rejtő-könyvek rajongóit Wagner úrra, bár ez utóbbi sokkal szimpatikusabb volt? Hasznos-e, célszerű-e december elsején európai polgároknak együtt ünnepelni a románokkal?

Mi, magyarok kapásból vágjuk a választ: nem. Ami érthető, és nem igényel indoklást. Aki csak felületesen ismeri a magyar történelmet, az tudja az okát. Aki csak egyszer járt Székelyföld szívében, annak nem kell mondani semmit. Az pontosan tudja, hogy december elseje, amikor valósággá vált egy nagyhatalmi rémdráma, az egy civilizációs katasztrófa betetőzése volt.

A XIX. században a románság is bejárta a maga módján a nemzetté válás útját. Megszületett és gyökereket vert egy azóta is életben tartott legenda, a dákoromán folytonosság mítosza. Ez lett a területi igények egyik legfontosabb alapja. Az addigi cirill írást ügyesen latin betűkre váltották, a szókészletet és a nyelvtant a latinhoz igazították. Moldva és Havaselve egyesüléséből 1859-ben megszületett a Román Királyság, amely hamar megfogalmazta igényét Erdélyre és Kelet-Magyarországra.

Amikor a magyarországi románok 1918 őszén Gyulafehérvárra hirdettek nemzetgyűlést, az ostoba Károlyi-kormány a vár tiszti kaszinójának nagytermét bocsátotta a gyűlés rendelkezésére, még vonatokat is adott a képviselők utazásához. A december elsején megtartott gyűlésen 1200 román képviselő és küldött volt jelen, akik jogalap nélkül kimondták Erdély azonnali egyesülését a Román Királysággal. Mindez semmit sem jelentett volna, ha nincs az a csapássorozat, ami az őszirózsás forradalomnak nevezett államellenes szervezkedéssel kezdődött, és a Kun Béla vezette vörösterrorban csúcsosodott ki.

1918 decemberében Erdély már román megszállás alatt állt, a katonaság karácsony másnapján vonult be Kolozsvárra. 1919. április végére a Tiszáig jutottak, majd a Tanácsköztársaság augusztus elsejei bukása után az antant határozott tiltása ellenére augusztus 4-én sietve bevonultak Budapestre. A húzás bejött. A nagyhatalmak a béketárgyalásokon meg sem hallgatták a magyar álláspontot.

A kommunista törvénytelenség és erőszak által meggyengített Magyarországot a soviniszta törvénytelenség és erőszak által megerősített Románia fosztotta ki, olyan helyzetet használva ki ezzel, ami a történelemben csak ritkán adódik. Vajon mit tart e tényben ünneplésre méltónak az Európai Unió részeges elnöke? Minek örül jobban? A kommunista törvénytelenség és erőszak, avagy a soviniszta változat következményeinek? Esetleg mindkettőnek együtt? És mindezt vajon hogyan kívánná beépíteni az Európai Unió magasztos céljaiba, különös tekintettel arra a népvándorlásra, amelyik javában rajzolja át Európa etnikai térképét? Ki lesz a jövő Magyarországa, és ki lesz a Romániája, kedves Juncker úr? Ha tetszik érteni, hogy mire gondolok.

Lapszám: