Jelenlegi hely

Képtilalom

Pozsonyi Ádám
Pozsonyi Ádám képe

Svájcban is elmentek otthonról. Egy falu betiltotta a tájképek készítését, mert ha azt valaki mutogatja, akkor az, aki nem tud ott lenni, szomorú lesz. Nem viccelek, rá lehet keresni. (Azt nem tudni, hogy elmesélni szabad-e, hogy szép a táj? És esetleg gondolni rá?)

Kurt Vonnegut Harrison Bergeron című novellája ugrik be, ami egykor antiutópia volt, de ma realitás. Vonne­gut egész jókat írt, amíg be nem került a „hivatalos irodalomba”. Azt hiszem, a hivatalosba bekerülni csak úgy lehet, ha az ember érdektelen. Előttem a kép. Úriember lihegve befut az újságosbódé elé: „Jó reggelt. Van még friss Jelenidő? (Remélem, nincs ilyen lap, csak hasra ütöttem.) Jaj, féltem, hogy elfogy. Adjon kettőt. A főnökömet is érdekli, ha jól tudom, most Horváth Péter Ákos akrilképei az illusztrációk, különös tekintettel a Kompozíció XI. és a Kompozíció VII. címűekre, és található egy esszé Az értelmiségi lét és az idő metaforája címmel.” Hm, mérsékelten életszerű. Rocker Józsi Face­book-posztjainak nagyobb visszhangja van, mégis ez ma a „kultúra”. Külön megérne egy misét, mikor távolodott el az irodalom a hús-vér emberek világától. Mikszáthot még olvasták, szerették, a kor problémáiról írt, és a szakma is elismerte. Ma ez a három egyszerre már lehetetlen.

A francia Lucky Luke-képregényekben az eredeti borítón a gyorslövésű cowboy szájában egy cigaretta volt. A friss kiadásokban ezt kiretusálták, mert sérti a nemdohányzók érzékenységét, és betettek helyette egy fűszálat. Nem tudom, nem kéne talán minden fehér embernek öngyilkosnak lennie? Az, hogy létezünk, sérti a nem fehéreket, arra emlékezteti őket, hogy ők feketék, illetve az, hogy létezünk, sérti azokat, akik már nem léteznek. Azt hiszem, a valóság és a hivatalos álláspont közt ekkora különbség még sosem volt a történelem folyamán, mint ma. Nem tudom, ez az állapot meddig tartható fenn, és mennyi ideje van még a Nyugatnak hátra.