„Hetvenegy ember fulladt meg a Magyarországról indult, Ausztriában megtalált teherautóban. Mondok egy durvát: nem először küldenek magyarok ártatlanokat egy kamrába, ahonnan senki sem távozott élve.” Mérő Vera publicisztikája indul így a Magyar Narancs nevezetű, szélsőséges és uszító kiadványban. (Azt hiszem a szerző a Mérő János, vagy László, esetleg Pál nevű hasonszőrű lánya, nem ugrik be a neve, az ilyeneket sosem jegyzem meg.)

Mérő Vera publicisztikája a revolverező újságírás legalja. „Jómagam azért írhatom meg mindezt, mert egyszer – történetesen éppen hetvenegy éve – egy fiatal fiúnak egy sátáni szörnyeteg volt az anyja, ezért elmenekült tőle. Egy életre megtanulta, hogy ahol rossz, onnan menni kell. Nagyon hamar igen hasznossá vált ez a tudása, amikor a hazája együttműködésével útnak indították az akkori kamrák felé. (…) felszállt az első Pest felé tartó vonatra, egy olyan kupéba ült be összekulcsolt kézzel, mintha meg lenne bilincselve, ahol egy nyilas őrmester aludt.”

Érdeklődnék kedves Magyar Narancs, hogy ha a négy elkövető közül egy darab afgán, a másik három bolgár, akkor miért a „magyarok” bűne ez?

Az „írás” természetesen provokáció. Színvonala, erkölcsi felelősségérzete nincs. De egyvalamire jó. Bemutatja, hogy kell bárhonnan két lépéssel eljutni a holokausztig.

No, de akkor tisztázzuk végre ezt a „menekült”-ügyet.

Szíriában, ahonnét a legtöbb betolakodó jön, tiltott határátlépésért azonnali tarkón lövés jár. Az, hogy a rendőrt megtámadja, meg vonatot dobál, ilyenre paragrafus sincs. Tehát ha ide bejön illegálisan a betolakodó, akkor amit eszik-iszik, az ajándék, amit a magyar államtól kap. A magyar nemzet fizeti. A magyar kormány adja. Tehát egy lehetőség van. Köszöni szépen, földig hajol, és csend.

Minden egyéb más az arcátlan pofátlankodás kategória – amit naponta látunk. És elegünk van.

Értitek, kedves agyalágyultak? Érted, kedves Vera?

Értik ők. Persze hogy értik. Nagyon is. És ez ebben a legaljasabb.