Lapzártáig nem érkezett meg a külügyminisztériumba a román kormány nyilatkozata, amelyben elnézést kérnek Traian Basescu volt román köztársasági elnök pimasz és fenyegető nyilatkozata miatt (lapunkban olvasható), amelyben Budapest románok általi megszállásával gúnyolódik (az 1919-es kommunista puccs egyik szörnyű következménye), és megfenyeget bennünket egy újabb látogatással, amúgy belengeti az új román államhatárt, amely a Tisza vonalát követné. Mindezt azért, mert Szijjártó Péter, a hosszú évtizedek óta első karakán és gerinces külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomácia tagjainak, hogy december elsején együtt ünnepeljék a románokkal Erdély erőszakos elszakítását Magyarországtól, amin – mint helyesen megjegyezte – magyar embernek nincs mit ünnepelni. Erre Basescunál kirobbant az alattomosan udvarias román máz alól az ősgyűlölet minden iránt, ami magyar.

Mintha a karóba húzással történelmet író, vadállati kegyetlenségű Vlad Tepes, alias Dracula támadt volna föl. De ez nem újdonság. A román néplélek mélységeit és sötét bugyrait sokan elemezték már. Érdekesebb viszont a hallgatás a hivatalos román politika részéről, ami bizonyos értelemben akár egyetértésként is felfogható, és figyelmezteti a kortárs magyar értelmiséget arra a veszedelemre, ami a politikailag túlontúl is korrekt román diplomácia mélyén megbúvik: egy rögeszmés álom Óriás-Románia megvalósítására, valamint az olthatatlan magyargyűlölet. A csend beszél.

A másik oldalon is a csend mondja el a legtöbbet. Úgy veszített a patrióta osztrák Szabadságpárt jelöltje, hogy Ausztria területének több mint kétharmada őt támogatta, de a nagyvárosok kevert népessége ellene szavazott. Számos adat, szám, statisztika látott erről napvilágot, egy sereg okos és kevésbé okos elemzés, csak egy dologban nagy a csend, hogy valójában a már állampolgárságot szerzett bevándorlók és a belőlük élők százezreinek szavazatai döntötték el a kérdést. Ausztria elbukott, az osztrák tudatú vidéki lakosság akaratát már képes felülírni a vegyes tudatú, a multikulturális létezés örömeiben lubickoló nagyvárosi sokaság. Talán a 2018-as országgyűlési választásokon még lesz esélyük összefogni a patriótáknak, talán lesz még egy esély, hogy megállítsák a zuhanást, de Bécs, Graz, Salzburg és a többi nagyváros már elesett. Ha így megy tovább, Bécsnek is muszlim főpolgármestere lesz, de legalábbis jugoszláv.

Olaszországban viszont hatalmasat bukott a multikulti, és mivel az egészséges olasz egoizmus egyelőre ellen tudott állni a multikulti betelepítésnek, másfelől a migránsok inkább Merkel mama paradicsomába igyekeznek, a népszavazás végeredményébe nem szólhatván bele a betelepültek, az az olasz nép akaratát tükrözi. Kérdés, mire mennek vele.

Egyfelől úgy látszik tehát, nagy a baj, a történelmi kísérlet a nemzetállami lét felszámolására egyre hevesebb társadalmi feszültségeket okoz, amit egyre nehezebb orvosolni, és ez újabb feszültségek kirobbanását vetíti elő, másfelől azonban egyre nyilvánvalóbban kiolvasható e jelekből egy erősödő akarat a részben elveszített önrendelkezés visszaszerzésére. Az új patriotizmus egyik sajátossága lesz, hogy a nemzetek a hasonlóképpen gondolkodó szomszédos nemzetekkel összefogva lesznek csak képesek legyőzni társadalmi betegségeiket. Ami viszont általában véve Romániát illeti, fogjuk fel ezt egy olyan kórnak, amelyre talán éppen most találják fel a gyógyszert.