A hatalom sajátos természetrajza, hogy képviselői fokozatosan eltávolodnak a valóságtól, mert a körülöttük nyüzsgő siserahad elhallgatja, elzárja, rózsaszínűvé festi előttük a valós tényeket. Ezeket feltárni kényes és hálátlan feladat.

Az egészségügy, a betegellátás – törvényalkotói szinten és a betegágy mellett egyaránt – alapvetően erkölcsi kérdés. Mi a fontosabb? Az ügy, a beteg vagy az anyagi érdek? A liberális-ateista-hedonista eszmerendszer megfertőzte az egészségügyi társadalmat is. Az orvosi szempontok kizárólagos érvényesülése helyett a betegellátásban a pénz fontosabbá vált, mint a beteg. A helyzetet lehet szép szavak köntösébe burkolni, a bajokat el lehet hallgatni, de az igazság azért igazság marad. A betegellátás helyzete az elmúlt esztendők alatt sem javult, az elégedetlenség növekedett.

Mivel magyarázható az áldatlan helyzet? Az elégtelen állami szerepvállalás és az ellenőrzés nélküli, teljesítményarányos elszámolási rendszer együttesen aláásta a közfinanszírozású, szolidaritásalapú társadalombiztosítás rendszerét, az egymást követő kormányok toldozták-foldozzák, de az egészségügy reformjára vonatkozó megalapozott, célirányos koncepció változatlanul hiányzik.

Milyen az egészségügy pénzügyi helyzete? A KSH 2013-as, ’14-es Egészségügyi Statisztikai Évkönyveiben jelenleg rendelkezésre álló fontosabb adatok szerint: (az úgynevezett „egészségügyi kiadások” a beruházási összegek nélküli kiadásokat, a „folyó egészségügyi kiadások” az adott évben felhasznált szolgáltatások és termékek végső értékét jelentik) az Egészségbiztosítási Alap bevételei 2013-ban 854 ezer 417 millió forint járulékbevételből, 967 ezer 069 millió forint központi költségvetési hozzájárulásból és 111 ezer 170 millió egyéb bevételből, összesen 1848 ezer 133 millió forintból álltak.

2014-ben az előző évhez viszonyítva a járulékbevétel kissé emelkedett, a központi költségvetés hozzájárulása viszont csökkent. 2013-ban a járulékbevételek kétharmad része, a munkavállalói járulék: 583 ezer 399 millió forint, az egyéb bevételek közül a terhességmegszakítás egyéni térítési díja: 537 millió Ft volt.

2013-ban a folyó egészségügyi kiadások összege: 2 199 milliárd forintot tett ki. Ebből a kormányzati ráfordítás 193,8 milliárd forint, az OEP-ráfordítás 1227,3 milliárd, az önkéntes egészségügyi finanszírozás 159,5 milliárd, a háztartások 618,6 milliárd, összesen kétezer 199 milliárd forint. Ha az önkéntes egészségügyi finanszírozás és a háztartások ráfordításához hozzáadjuk a munkavállalói járulék-bevétel összegét, akkor megállapíthatjuk, hogy 2013-ban az egészségügy magánfinanszírozása 1361,5 milliárd forintra rúgott, ha eltekintünk a paraszolvencia becsült milliárdjaitól.

Az OEP-kassza a gyógyító-megelőző ellátásra bevételeinek mindössze a felét – 2013-ban 908 ezer milliót, 2014-ben 946 ezer milliót – fordította. Ez pedig kevesebb, mint a munkavállalói járulékot is magában foglaló magánfinanszírozás összege. Az EU tagállamai között 2013-ban az egy főre jutó, folyó egészségügyi kiadás tekintetében hazánk Észtországot és Lengyelországot megelőzve, hátulról a harmadik helyen állt.

A közfinanszírozású, szolidaritásalapú társadalombiztosítási rendszerben a munkaadók és munkavállalók jövedelmükkel arányos járulékot fizetnek, és a befizetett járuléktól függetlenül részesülnek az állam által garantált egészségügyi ellátásban. A társadalmi szolidaritás követelménye azonban az államra is vonatkozik. A járulék sehol a világon nem elegendő az egészségügy finanszírozására, a kormányok egészségpolitikáját az állami szerepvállalás, a GDP egészségügyre fordított hányada tükrözi. Vannak államok, melyek a GDP 10-14 százalékát fordítják az egészségügyi kiadásokra – az európai átlag 8-9 százalék –, míg a magyar kormányok az egészségügyre évtizedek óta fájdalmasan keveset, a GDP 4,5-5 százalékát áldozták.

A forráshiánnyal küzdő betegellátást az ellenőrzés nélküli teljesítményarányos térítési rendszer lejtőre állította. Az érdekeltségi mechanizmus következménye a diagnosztikus és terápiás többlettevékenység, a nem létező teljesítmények elszámolása, a dokumentáció meghamisítása, ágy- és létszámleépítés, szolgáltatásszűkítés és az ápolási idő kritikus csökkentése lett. A mennyiségi alapon álló térítési rendszer mindezen kívül az ellátórendszer önleépítő folyamatát, a szakmai összetétel torzulását, az ellátás minőségromlását idézte elő, miközben az intézmények eladósodásához, az állami és magánvállalkozások keveredéséhez és morális válsághoz vezetett.

A szakmai sajátosságok és a HBCS-besorolás révén a teljesítményarányos térítési rendszer hatása nem minden szakterületen érvényesül azonos mértékben, nagyok a különbségek. Az onkológia, hematológia, kardiológia, sebészet területén, ahol döntően a kényszerítő szükséglet irányítja a betegellátást és a pontok forintértéke is magasabb, a térítési rendszer torzító hatása kevésbé érvényesülhet, kevésbé nyilvánvaló.

A szakmai összetétel változásának oka az, hogy a kórházak a jobban fizető szakmák ágylétszámát a rosszabbul fizető szakmák rovására növelték, növelik. A Kútvölgyiben megszüntették a neurológiát, a BIK-ben egy reumatológiai osztály helyén kardiológiát hoztak létre, megszüntették a szemészeti osztályt, helyette jelenleg már csak ambulancia működik. Folyamatosan csökkennek a pszichiátriai és a reumatológiai ágyak, és zsugorodik a fizioterápiás ellátás.

Az állam a járulék fejében elvileg minden állampolgár számára garantálja az egészségügyi szolgáltatást a gyógyítás, a megelőzés és a rehabilitáció területén egyaránt. A súlyos forrás- és létszámhiány, kapacitásszűkítés következtében azonban az ellátórendszer nem képes megbirkózni a feladattal, ezt bizonyítja a várólisták növekedése, a fizetésköteles ellátások megjelenése, a kaotikus térítési rendszer, valamint a kórházak ismétlődő eladósodása a stabilizációs többletforrások ellenére.

A kórházak adósságállományának rendezésére 2015-ben a költségvetés 60 milliárd forintot fordított, de a kórházak konszolidációja eddig sem oldott meg semmit, az adósságállomány újratermelődését semmi nem akadályozza, a nyilvánvaló okokról pedig senki nem beszél.

A várólisták csökkentésére 2014-ben egymilliárdot, 2015-ben ötmilliárdot fordítottak, az idén ismét ötmilliárdot szánnak rá, miközben számos kórházban üresen ásítoznak a kórtermek – és nem csökkennek a várólisták.

A közfinanszírozású egészségügy kapacitása az ágylétszámcsökkentés, intézetbezárás, munkaerőhiány miatt drámaian lecsökkent, a köz- és magánfinanszírozás aránya pedig egészségtelen irányban változott. 1996-ig hazánkban 96 ezer kórházi ágy működött, akkor megszüntettek tízezer ágyat, és azóta is folyamatosan karcsúsítják az ágylétszámot. Jelenleg az engedélyezett kórházi ágyak száma 69 ezer, a működő ágyak száma 68 ezer. Az aktív ágyak száma 2013-ra 42 ezerre zsugorodott.

Az EU országaiban a közfinanszírozás aránya 80-85 százalék, hazánkban jelenleg az egészségügyi kiadások több mint 50 százaléka a lakosságot terheli. A járulékon kívül a betegnek fizetnie kell a fizetésköteles ellátásokat, az önrészesedést, ha a várólistát nem képes kivárni, akkor a térítést vagy a magánorvost, és fizeti – lehetőségeihez mérten – a paraszolvenciát. Az abortusz térítési díját az érintettek megfizetik, de a nappali kórházak napi 1500 forintos térítési díját sokan nem tudják kifizetni.

A súlyos munkaerőhiány, az orvosok elvándorlásának az oka nemcsak az alacsony bérezés, hanem a lesújtó munkakörülmények, az adminisztráció túlburjánzása és a túlterhelés. A rezidensekkel kötött szerződések, szerény béremelések ellenére a külföldre távozó orvosok és pályaelhagyó nővérek, szakdolgozók száma alig változott. Közel 2000 orvosi állás betöltetlen. Bizonyos szakterületeken – alapellátás, patológia, pszichiátria – különösen jelentős a szakemberhiány, és a háziorvosok harmada nyugdíjkorhatáron túl dolgozik.

Mire volna tehát szükség? Legyen ismét a beteg üdve a legfőbb törvény! Ennek érdekében: a prioritások módosítása, az állami szerepvállalás növelése, a betegellátásban nem mennyiségi alapú, hanem a munka minőségét biztosító térítési rendszer, magas színvonalú szakmai irányítás, a szakmai fejlődést és a munka újratermelését biztosító bérezés, szakmai és pénzügyi ellenőrzés, rendteremtés és szigorú munkafegyelem szükséges.

Orbán Viktor 2013-ban, a kormány és a magyar evangélikus egyház közötti megállapodás aláírásakor a következőket mondta: „A kereszténység és Európa csak akkor menthető meg, ha vissza tud térni a gyökereihez, ami azt jelenti, hogy felismeri, hogy nem a pénz, nem az anyagi javak, hanem egyedül hit által és Isten kegyelméből üdvözülhet.” Ezt a szemléletet kellene megvalósítani az egészségügy területén.

A szerző az orvostudományok kandidátusa.