Érdekes cikkeket olvasok. Egy-kettőnek már a címe is jó. „Fogják be az orrukat!” Ez a Magyar Narancs interjújának címe, amelyben az idős, filozófia nélküli filozófus asszony vall arról, hogy: „A rea­litásokat kell számba venni: a Jobbik is egy ellenzéki párt, és a Jobbik nélkül lehetetlen legyőzni a Fideszt.” Szóval a sok demokráciát féltő fogja be az orrát, és ragadja meg a kinyújtott kezet. Igen, a kinyújtott kezet, mert az a kéz – Vona Gábor keze – már mióta ott lifeg az orruk előtt, már nyújtja pipiskedve, nyújtja térden állva, nyújtja lábujjhegyen, hokedlin. Már sír, könyörög, kérvényt nyújt be, de még mindig húzzák az orrukat, és Heller asszony most kopogtat a Lukács György-kötetekkel, hogy gyerekek, fogjátok már meg ennek a büdös embernek a kezét, jó lesz az valamire. És szegény büdös ember már nem tud mit kitalálni, hogy elfogadják a parolát. Már tényleg nem tud. „Vona Gábor a Jobbik nevét és logóját is megváltoztatná” – biggyeszti az Index a Vona-interjú fölé, mely interjúhoz egy kedves Havas Henrik-es fotót illesztettek. (Na jó, mindegy, ebbe már bele sem megyek.) Amúgy tényleg ideje váltani. A nemzeti szín meg a kettős kereszt biztos zavarja a demokráciaféltő européer mimózákat.

„Vona szerint a Jobbik régen sem volt radikális, csak Gyurcsány „hazudtunk” beszéde után indultak be, a szélsőjobbos szavazók már a Fidesznél vannak, és ő pedig örül, hogy nem kell végre mások hülyeségei miatt magyarázkodnia.”

Hányinger az egész.

Elmondom, kiket sajnálok. Azt a rengeteg kis vidéki jobbikost, aki éveken át ingyenmunkával tolta a párt szekerét, felvette a gárdamellényt, a saját közösségében kiközösítették, a feleségét kiutálták a munkahelyéről, évei mentek rá erre az illúzióra, és most jön Gabika, és kiveszi a logóból a kettős keresztet, azt, amit a szegény kis vidéki jobbikos a szíve fölött hordott, és ami miatt évek óta nem beszél a családjával. Vajon befogott orral elviselhető ez a bűz?